Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 6. szám - Surányi Dezső: Ahol az ég alatt mosolyognak a barackfák… (A hunza sárgabarack – legendák nélkül)
114 sem a fehér hun-magyar rokonság humángenetikai kérdéseiben (vö. Pamjov és munkatársai, 2016) meghagyta a véleményformálást az illetékes szakembereknek. Persze akkor felmerül az Olvasóban, mi hozta egy összegzésbe a két vidéket. Természetesen a sárgabarack életmódot is formáló szeretete. A mongol invázió népességpusztítása, a török hódoltság és az ökológiai állapot romlása után nem alakult ki olyan helyzet, ami a véletlenek folytán ne tette volna sárgán virágzóvá a tájat barackérés idején. Tehát itt az elnéptelenedés, a futóhomok nem jelentett akadályt egy nagyszerű hagyomány kiteljesedésének. A Hunza-völgyben egészen más a környezeti állapot, ott a 7000 m-es hegyek s bővizű folyók, itt meg Bács-Kiskunban legfeljebb a Szolnoki-, Kőrösi-, Vacsi-, Budai- és Máriahegy pár méterrel magasodó dombocskái – folyóvizek nélkül létezik. Ebből adódóan nagyobb is a veszélyeztetettsége, mert itt Kecskeméten minden együtt van, ami akadálya lehet és lett a sárgabarack-termesztésnek. El is tűntek a régi kecskeméti fajták, melyekről még 1985-ben is büszkén beszámolhattam az ISHS VII. Sárgabarack és Gutaütés Élettani és Ökológiai Szekción előadásomban – épp Kecskeméten. Még mindig nem késő, de sürgősen kellene lépni, mert megvan a hely is – hátha az elhatározás is meglesz, mert nem az iparosítással és útépítésekkel van a gond, hanem azzal, hogy ezek mindig értékes mezőgazdasági területeket vonnak el örökre. Ezek már nem rehabilitálhatók. Mint az a fekete kajszi (igen, fekete!), amely az 1950-es években még szépen díszlett Hetényegyháza határában és a Ceglédi Gyümölcskutatóban, ma már csak Törökországban és Közép-Ázsiában láthatom meg a C. 308 jelű klónfajtát. Tudomásom szerint Gilgitben csak egy általános képzést biztosító főiskola van, de az ottani ember érti, megérti, ha veszni hagyják a hagyományaikat, saját jövőjüket is veszélybe sodorják. Ott mi lenne, ha a hömpölygő Hunza vize, meg a szűklátókörű gazdaságpolitika veszni hagyná azokat a remek fajtákat, amelyek ott másfél ezer év alatt „elcsatangolva” Tibetből és a Fergánai-medencéből híressé tették a Hunza (sárgabarack)-völgyét. Nem érdekes egyáltalán, hogy egy népnek az ún. hetes mohamedán az irányzata és a hitbeli meggyőződése vagy érti-e még a tündérhívó zenét, hanem az a fontos, hogy minden értéket megőriznek, és ezért megmaradtak… Bizony kellenek az ilyen példák, amikor az „ún. fejlettebb és európai szemléletet” a vélt gazdagodás megzavarja, és értékválság alakul ki. Hat-hétezer méterrel távolabb az égtől a barackfák itt is mosolyoghatnak újból, ha a magyar ember is akarja… Irodalom Abbasz, M. 2017. Production and handling of apricot in Gilgit-Baltistan (personal informations) Ajmal, A. M. 2017. Apricot in Gilgit-Baltistan (personal informations) Csáji L. K. 2004. Tündérek kihalófélben I–III. köt. Napkút Kiadó, Bp. Erdei F. 1937. Futóhomok. Athenaeum, Bp. Pamjov, H. – Fehér T. – Németh E. – Csáji L. K. 2016. Genetika és őstörténet. Cédrus Művészeti Alapítvány–Napkút Kiadó, Bp. Surányi D. 2010. Kecskeméti baracksirató . Forrás 42 (12): 63–78. Surányi D. 2011. A sárgabarack, Armeniaca vulgaris Mill. SZIE Kiadó, Gödöllő Surányi D. 2018. Sárgabarack a világtól elzártan. Kertészet és Szőlészet 2018. 67 (17): 12–14. Szabó L. Gy. 2018. szóbeli közlés
