Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 6. szám - Borsodi L. László: József Attila költészetének hatása Baka István ifjúkori zsengéire
77 A Lenin nel együtt jelent meg a Fagyban, esti fények című, a kereszt- és félrímet egyenetlenül váltogató, többnyire ötödfeles és négyes jambusi sorokból álló költemény, 22 amelyben mintha a leninizmusba, tágabb értelemben a külső, a társadalmi rendbe vetett hitben való csalódás utáni elbizonytalanodást lehetne tetten érni. A vers annak felismerése, hogy ha a világban, a társadalomban nincsenek külső fogódzók, ha nincs meg a világ, a történelem, a lét értelmébe vetett hit, akkor az ember számára – egyelőre – nincs semmilyen kapaszkodó, a világ végtelenné tágul, bármivé lehet, és benne az emberrel is bármi megtörténhet, hiszen nincs kihez/mihez fordulnia. Ezt fejezi ki a szürrealisztikus képek démonikussága: „Jégtáblák horzsolják a partot, / kék bokrok vérző gyökerét, / remeg a föld, remeg a hínár, / s nyugodt – már átfagyott az ég. / A fellegekről véres nyálka: / alkonypír lóg” . A félelmet érzékeltető modern, városi életképek – mintegy a Lenin című vers cáfolataként – az ember alatti létet érzékeltetik: „anyám köhög. / Siet, nem néz a rongyplakátra / a – dacból – rosszulöltözött.” ; „Egy részeg munkást támogatnak, / ketten fogják, pedig magától / vigyázva lép – hazatalál-e / a fűtött hierarchiából?” Miközben a vers, anélkül, hogy direkt ideologikus kiszólásokba tévedne, azt a kérdést veti fel, hogy van-e kiút az ember számára a megmerevedett, tehát emberellenes társadalmi struktúrákból, a nemleges választ, a perspektíva hiányát is érzékelteti, hiszen olyan világról van szó, amelyben élőbbek és igazabbak a tárgyak ( „s a falon – csövekből kirakva – / egy színes nő ül tiszta fényből” ), és félelemben élnek azok, akiknek a humánumot kellene megtestesíteniük: „dunyhabűzben / szorong a város reggel óta. / Vékony cipőd sután topogva / lucsok kutacskát vág a hóba.” A vers problémafelvetését illetően József Attila Külvárosi éj című gondolati költeményének az újraartikulálása, amelyből azonban hiányzik a spirális vers- és világszerkezettől elválaszthatatlan, a világ fölött virrasztó, annak működését megérteni akaró elme beszédpozíciója, és így nem jön létre a világtól, a megértés és önmegértés folyamatától való ironikus distancia sem, amely József Attila gondolati költeményének zárlatában a „Ne üljön lelkünkre szenvedés. / Ne csípje testünket féreg” ars poeticában és ars vivendiben érhető tetten . Ha Baka versében nem is töri meg a reflexiót a lírai én érintettsége , világban való léte és ebből fakadó indulata, a mű kevésbé válik gondolativá: „Az üzlet várja, hogy belépjünk, / s gyanútlan, bár dühödten állok.” Bár a lírai hang kimondja a megváltatlanság tényét („A Megváltás merev fenyőkről / a villákból arcunkba bámul…” ) – ami által didaktikusabbá is válik a költemény befejezése, és ez stiláris szempontból nem tesz jót a szövegnek –, a vers végi nézőpontváltás ( „S a mindenségbe néz a város / s töpreng a kocsmák ablakából” ), amely kiiktatja a többes szám első személyt, titokban hagyja, hogy akár a városként metaforizált világban, akár az odaértett lírai énben létrejön-e valamiféle (ön)megértés. Ennek kétséges voltával függ össze egy másik, stilisztikai jellegű kétely, ami abból fakad, hogy a különböző életképek motivikusan nem függnek össze, nem mindenhol következnek egymásból, ezért képi megformáltság szempontjából laza szerkezetű verset eredményeznek. Így annak a városnak a nézése sem válik látássá, amellyel megismerkedtünk a mű folyamán, ebből a versvilágból ugyanis nem következik, hogy a mindenségre lásson, főleg alulnézetből. A vers ezekkel az észrevételekkel együtt fontos szerepet játszik annak láttatásában, hogy érzékeltesse: a fiatal Baka miként fordul el a külvilágtól, és külső bizonyosságok hiányában miként keres majd kapaszkodót a nyelvben, a kultúra különböző régióiban, a versben, amely egyszerre hagyomány és hagyományteremtés. * * * 22 1969. január; Bölcsész, 1970/4.
