Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 6. szám - Borsodi L. László: József Attila költészetének hatása Baka István ifjúkori zsengéire
68 zettségéhez képest szertelenebbek: a Délután és az Egy foltos a rím tekintetében következetesen a keresztrímet érvényesítik, s bár mindkettőben időmértékes, jambikus lejtésű verselés érvényesül, nem beszélhetünk tiszta jambusi sorokról, mint ahogy a sorok szótagszáma is egyenetlen – előbbiben 6 és 15 szótagszám között váltakoznak a sorok, az utóbbi 10, 11 szótagos sorokból és egy 12 szótagos sorból áll, a [Még mindig tépelődöm…] és a [a fűben a testem…] pedig szabadversnek minősülnek. A versek képi megformáltsága is az ifjú költő útkeresésének a bizonyítéka. Még nem született meg az egy metaforából kibontott vers, a későbbi Baka-költészetre jellemző látomásos-apokaliptikus világ. A képszerűségre való törekvés azonban adott: egyfelől az életképszerű építkezés, az életkép külső tárgyiasságainak egy benső világrend kifejezését szolgáló karaktere József Attila költészetéhez köthető („ A záport oldozó, vak délutáni fényben / hazafelé megyek” – Délután ; „ A lombok idegesen ránganak, / a kútnál az erős füvek remegnek” – Egy foltos ), itt-ott még túlhajtott, a lírai énnek a világra reflektáló erőltetett gesztusát sem nélkülöző képstruktúrákkal ( „Valahogyan minden egy még erősebb / szín glóriáját kapva tündököl” – Délután ), másfelől a szintén Rilke és József Attila poétikájából tanult eltárgyiasító mozzanatok („szavakat rakok / magam elé, mint kenyérből készített / sakkfigurákat” – [Még mindig tépelődöm…] ; „a fűben a testem / a párnán arcom lenyomata” – [a fűben a testem…] ) jelzik, hogy a saját költői versnyelvre való rátalálás folyamat, amely a kötetekbe foglalt versek felől teszi láthatóvá ennek az alkotói letisztulásnak az útvesztőit, és láttatja értékesnek a fiatal költő tehetségét, munkájának az eredményességét. Ugyanakkor lehetetlen nem észrevenni ebben a folyamatban, ezekben a versekben néhány közvetlen, a képalkotással, az értékszerkezet-teremtéssel kapcsolatos előzményt: a Délután ban, az Egy foltos ban és [a fűben a testem…]-ben is felfedezhetők Baka majdani, sajátos hangszerelésű, tragikus, metaforikus tájverseinek természeti elemei (pl. Nyár. Délután ; Erdő, erdő ; Miért hallgatsz, tavaszi erdő ; Tájkép fohásszal stb.), életképei (pl. Halottak napja ), a [Még mindig tépelődöm…]-ben pedig az a hol perlekedő-számonkérő, hol rezignált (ön)iróniát teremtő hangvétel, amellyel a Gecsemáné , a Zsoltár vagy az Én itt vagyok Istenéhez szól. A Négy kis csillag 5 szintén szerelmes vers, amely (újra) az érett ifjú hangján ad számot a magányról, mintegy folytatva az előző versek tépelődő hangvételét. Sorsa a magány ugyan, de megszólítja szerelmét, és hozzá beszélve a magányról szóló vers nemcsak szerelmi vallomás, hanem az eddigieknél kristályosabb képstruktúrát eredményező költői teljesítmény is. A beteljesületlen szerelmi vágyból megszülető költői szólam azáltal válik értékké, hogy ha fájdalom is az ára, hiányérzetből világot teremt, négy kis, arab számokkal ellátott, nyelvi megformáltsága alapján is „csillag”-gal metaforizálható verset, Pügmaliónként és József Attilaként szóra bírva a mindenséget, különösen a 3. részben a költőelődnek a szerelmi meghittség hétköznapiságát megteremtő kellékeit is hasznosítva: „Most meghalnak a bogarak, / kihúny a csillag egeden, / kibomlik gyönyörű hajad, / s lefekszel nélkülem.” (1); „Tekinteted kutat fúrt szemembe / s most könnyeim patakzanak, / lebombázták kis falvaim, de / felépitem Napod alatt.” (2); „Ruháimat a székre dobtam / s úgy járkálok mezítelen, / mint gyermek, kit majd bűnre szoktat / a serdülés s a szerelem.” (3); „Olyan vagy, mint akit szeretnek / s jóságosan viszontszeret, / s el is hiszem, amíg szeretlek, / hogy rosszabb volna nélküled.” (4) A teljességet a szerelemben elérhetőnek vélő, a reménykedés és lemondás, az öröm és fájdalom között vergődő ifjúnak a hangja szólal meg a Hét csillagkép ben is. Solymár Imre írja, hogy Baka István első verse nyomtatásban „1965-tel datáltan jelent meg, a bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola diáklapja XI. évfolyam, 3–4. száma 36–37. oldalán, a maga ajánlotta álnéven (»– érkező –«, hogy úgymond még sejtelmesebb legyen). Dr. Kende 5 1965. XI. 21.
