Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Pethő Sándor: Botló drót
124 Nem tudom, hogy ott van-e a neve a szolyvai gyűjtőtábor helyén felállított emlékművön, ahol településenként csoportosítva fekete márványtáblákba vésték a tábor és a háború kárpátaljai áldozatainak nevét. Ha nincs ott, ő lett a Kárpát- medencei történelem egyik Majdnem Névtelenje, akit történetesen Kusztyikov őrnagy egyetlen levele őrzött meg véletlenül számunkra. A szolyvai tömegsírt a szovjet időkben, mikor hivatalosan az internálótáboroknak még a puszta létezését is tagadták, lebetonozták. Kezdetben a határőrség istállója, később buszpályaudvar volt a helyén. Ma benzinkút van fölötte. A tanúk, akik még tudják, hogy hol volt, megállíthatatlanul fogynak. Maguk- kal viszik a múlt egy visszaidézhetetlen, korábban nem létezőnek, most pedig feledhetőnek nyilvánított, azaz kétféleképpen is megtagadott darabját. Ők még – a könyv a tanú rá – emlékeztek; nem ők nyitották meg a múlttal vívott közép-kelet-európai háborúnak a szovjet rendszer bukásával kezdődő fejezetét. Meglehet, hogy csak a velük készített interjúk őrzik majd meg emléküket, és a posztszovjet korszak kései gyermekeinek a szolyvai emlékm ű idővel éppoly értelmezhetetlenné válik majd, mint számunkra a mezoamerikai civilizációk emlékei. A posztszovjet konténerkapitalizmus fogyasztói szokásai, a történelmi hulla- dék őrlő fogaskerekei beszippantják és ledarálják a könyv szereplői által valóságosan megélt kétszelmenci történelmet. Hatvan év nyomorának megemésztetlen zúzaléka rakódik a jelenre. A félig megélt történelem éppen most temeti be az 1945-től máig tartó valódit. A lebetonozott tömegsír fölött pedig Lenin lámp ása pislákol va mutatja a jövőbe vezető utat. 2017. augusztus – 2018. szeptember
