Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Pethő Sándor: Botló drót
107 mikor már menetrend szerinti busz sem járt arra. S őt , még az önálló települési létét vesztett falu fizikai léte is megkérdőjeleződött. Az ellenségkép gyártásában paranoid leleményességgel működő brezsnyevi rendszer ugyanis a szovjet határvédelem hatékonyságának egyik akadályát látta a saját csatlós államával, Csehszlovákiával határos (fél) faluban, és fontolóra vette a lerombolását. A Szovjetunió széthullásának és Ukrajna függetlenségének kinyilvánítása nyomán, 1991-ben a hajdani Kisszelmencet, értsd Szoloncit, Ukrajna, Csehszlovákia 1993-as szétválása után Nagyszelmencet, azaz az akkor már majd fél évszázada Vel’ké Slemencét pedig Szlovákia örökölte. Kusztyikov őrnagy érthetően zavarban volt, amikor 1946-ban a felettese Nagyszelmencet kérte rajta számon. Nem tudhatta, amit a könyv egyik kisszelmenci adatszolgáltatója beszél el: „Bejöttek az oroszok, kérdezték, hogy hogy hívják ezt a falut. Nem tudtunk oroszul, nem tudtuk megmondani. Erre ők elnevezték Szoloncinak. A túloldalon meg Velk’é Slemence. Közben se ez, se az, hanem Kisszelmenc meg Nagyszelmenc. ” Akár észrevette, akár nem, Kusztyikov őrnagy elgondolkodtató társadalom- és településtörténeti problémába botlott: a világnak ebben a részében a helységneveket nem kizárólag a történelmi hagyományok alakítják. A települések elnevezésében a legkorábbi időkben szakrális szempontok, olykor az alapító személye, máskor valamilyen, a ter ületre jellemző etnikai vonás játszotta a fő szerepet. Jákob Bételnek, azaz Isten házának nev ezte a helyet, ahol Isten angyala megjelent álmában, Róma Romolusról, Alexandria pedig Nagy Sándorról kapta a nevét. Párizs a hajdan ott lakó galloknak, London a rómaiaknak, Genf keltáknak köszönheti a nevét. Madrid példája még érdekesebb : nevéből kiindulva pusztán nyelvészeti eszközökkel jószerivel a város egész történelme felvázolható a latin kezdetektől, a középkori újlatinon és mozarabon át egészen az ó- és újspanyolig. A valós történelmi folyamatosság megőrzi, de nem változtatja a jelen tehertételévé a múltat. Nem feléli, hanem élhetőbbé teszi a jelent. Kisszelmenc szovjet kori névadása valószínűleg pusztán a hangzás hasonlóságán alapult, és ennyiben atipikus. A kommunista gyakorlat ugyanis Szovjetuni ó- és Közép-Európ a-szerte éppen az ellenkező logikát követte: nem megőrizte, hanem felszámolta, de legjobb esetben is saját ideológiájának propagandaeszközévé tette az általa valamilyen szempontból reprezentatívnak ítélt, vagy túlságosan messzire nyúló történelmi múlttal rendelkező településeket. Így lett Volgográdból Sztálingrád, Szentpétervárból Leningrád, Königsbergből Kalinyingrád, Jekatyerinburgból Szverdlovszk, és ezért nevezte át „az első kommunista német állam” vezetése Chemnitz városát Karl-Marx-Stadttá. A kommunista településnevek névadásának gyakorlata valójában a múlt végső eltörlésére irányuló szándék szimbolikus megjelenése. Ez az igény már a kommunista politikai gyakorlat legarchaikusabb formáiban is jelen van . Az első szimbolikus gesztusa alighanem a cári család, mindenféle politikai racionalitást nélkülöző meggyilkolása volt 1918-ban. A folyamatosságé pedig az, hogy a Szovjetunióban még majd hatvan évvel később sem ért véget a cárizmus jelképes felszámolása. 1977-ben, azért, hogy a cárizmus iránti nosztalgia feléledésének gátat vessenek, még a gyilkosság helyét is eltüntették: a jekatyerinburgi ház
