Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Virág Zoltán: Színre színt, formához formát (Szajkó István újabb munkáiról)
78 Virág Zoltán Színre színt, formához formát (Szajkó István újabb munkáiról) 1 A helyekhez ragaszkodást és az otthonosság auráját a különböző kulturális régiókat egybefonó értékrendszerezéssel teljesebbé tevő gondolati érleltség, a személyes élettörténet epizódjaiba ágyazódó és a környezetérzékelés sokrétű tapasztalatain edzett Szajkó István-i kifejezőkészség a klasszikus meg a modernista hagyomány esztétikai elágazódásaival, színuralmi tendenciáival vet számot közel öt évtizede. Az emberi sors legmélyéről merítő festőművészt a korszakmódosulások, a szakaszos átalakulások vizuális befoghatósága készteti műtermi elvonulásra a kezdetektől fogva. A nosztalgikus fellángolásokat elhárító fegyelmezettség híve, s a modoros tájfantáziákon, a témaismétlő megrekedtségen felülkerekedést részesíti előnyben, az elfogult historizálás elé akadályokat gördítő felkészültséget és szakmai morált képviselve. A készen kapott világlátványok rögzítésének objektivista dogmája, utánzási ügybuzgalma kevésbé hatott rá. A kimódolt utalásokkal, a rövid lejáratú evidenciákkal pepecselést mindig mellőzte, az anyagtalan sterilitás hóbortjaitól elzárkózott, a formai egysíkúságnak vagy darabosságnak nyoma sincs alkotásain. Rajztudásának kivételességét, ecsetvonásainak bravúros ökonómiáját, pasztellkrétás homogenizálásait, tusfutamainak rejtett hurkolású lágyságát zágrábi akadémiai mestere, Nikola Reiser nemcsak inspirálónak találta egykoron, hanem hajdani fiatalkori önmagát, elhivatottságát és munkaintenzitását fedezte fel tanítványa tehetségének megnyilvánulásaiban. El sem akarta engedni a horvátok fővárosából, hadd mutathassa és taníthassa meg az arra érdemeseknek: „hogyan kell festeni”. Szajkó István azonban visszatért bácskai szülőföldjére, egyre jobban szélesítve és érvényesítve tudását, amelynek megalapozódásához olyan kimagasló tanárai járultak hozzá ösztönzéseikkel, mint például a lírai elvonatkoztatások, a kalligrafikus gesztusok és az izolált felszínek mágusa, Ferdinand Kulmer, vagy az az Ivan Lovrenčić, aki Miroslav Krleža műveinek egyik legeredetibb, legavatottabb illusztrátoraként a kontrollált és szublimált grafikai kontúrozásnak, a cikcakkozó nyomatékosításnak a gyermeki nyitottság emlékeibe feledkező spiritualitását ismertette meg vele. Szajkó István munkáinak belső áramlásaiban, a valós meg a képzeletbeli határán egyensúlyozó átmeneteiben és méretkiterjedéseiben a terek sohasem elrettentőek, sohasem konganak üresen, kolorisztikus részletkibontásuk, eseménylüktetésük nem áraszt hidegséget. A lényegi kiforrottság összhangja semmikor sem marad le, illan tova a vásznakról, a falemezekről, a fémlapokról, a kartonokról és a fóliákról, ezért a hol antropomorf, a hol zoomorf, a hol phytomorf modellközpontúság, illetve a kombinációikat kötetlenül váltogató, sorozatképző játékosság elnyomhatatlan megfejtéskényszert vált ki képciklusainak, jeleneteinek szemlélőiből. Mostani tárlatának kivétel nélkül a 2018-as év nyarán 1 Bevezetőként hangzott el a kecskeméti Kápolna Galériában, Szajkó István kiállításának megnyitóján, 2019. május 7-én.
