Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Mészáros Tibor: Márai Sándor a Szabad Európa Rádiónál (Emigráns publicisztika?)
37 sége, tehetetlenkedése miatt, mert nem jutottak túl a szimpátiatüntetéseken. November 13-án reményteli, de már első nagy csalódását is rögzítő gondolatokat mondott el: „A Vörös Kereszt kocsikaravánjaival egyidejűleg, amelyek gyógyszert és élelmet visznek a súlyosan sebesült Magyarországra, egyféle szellemi Vörös Kereszt kezd megalakulni világszerte, egy morális és szellemi arcvonal, amely a magyar tragédi á ból egyre hangosabban vonja le a számonkérő és bűntudatos következtetéseket. A magyar nép egyedül harcolt a szabadságért, a Nyugat nem adott, mert nem adhatott fegyvert ehhez a harchoz.” 26 A mosonmagyaróvári sortűz kapcsán a tehetetlen fájdalom és erkölcsi felelősségre vonás hangján szólalt meg: „A magyar nép áll a koporsók előtt. Magyaróvári asszonyok és emberek állnak a hevenyészett koporsók előtt, melyekben az ÁVO-s tömeg- gyilkosság hetvenöt áldozata pihen. […] Annyit hazudtak már ennek a népnek. Hazudott a politikus, amikor a pillanat jelmezében, valamely hordó tetejéről szabadságot és kenyeret ígért. Hazudtak az írók, amikor évtizeden át minden rigmusban énekelték a fülébe, hogy valamilyen csodálatos új világ van keletkezőben. […] Mindenki hazudott ennek a nép- nek.” 27 Legszemélyesebb ekkori írása ( Ima ) szerint az égieknél is választ keresett: „Minthogy az emberek e napokban nem tudnak válaszolni, az Istennel beszéltem. […] nem hiszek többé abban, hogy mindazért, ami történik a világon, a felelősséget át lehet hárítani az isteni gondviselésre. Én vagyok a felelős, én, te, ő.” 28 Kihallgatást kért Isten földi helytartójától, XII. Pius pápától, de csalódással távozott tőle; írónk számára a kiadott enciklikák nem voltak elegendőek, ebből nőtt ki a karácsonyra datált Mennyből az angyal, ami a világ elleni vád – de vétkesnek érezte magát is, mert nem maradt otthon, és éppen ott keresett-talált menedéket, ahol a legsüketebb fülekre talált Magyarország segélykiáltása, az Egyesült Államokban. 1967. június 4-én tartotta utolsó felolvasását a SZER-ben. E befejező alkalom témája az egykori otthoni publicistát idézte, aki egykor és most, érték és értékvesztés, polgári és „szép új világ” kettősségének humanista szemléletű krónikása volt. A telefon elterjedésével kapcsolatban arról beszélt, hogy bár mennyire áldásos találmány, súlyos csapást mért az emberek közötti kapcsolatokra. Képes sok ezer kilométer távolságot megszüntetni, de elt ünteti a társalgást is. S egyúttal – mondhatni megszokott módon – hazatekint, visszaemlékszik az otthoni beszélgetésekre: „ A társalgás kipusztult a nyugati ember életéből. Pesten nem volt társalgás, mert nem volt a szó nyugati értelmében szalon. De volt a duma – ez a kissé cigányos, bemondós, mindig zaftos és rámenős, de még mindig emberibb szóváltás, mint a telefonos kapcsolás. [...] Nagy ajándék a telefon, de nagy árat kellett érte fizetni, a társalgás varázsos műfaját.” 29 A rádióval való szakításának konkrét okát Borbándi Gyula politikai-stratégiai oknak tudja be: „ …a hatvanas évek közepe táján a Rádió vezetősége úgy értékelte a magyarországi helyzetet, hogy ott valamiféle enyhülési folyamat indult meg, amihez 26 Uo. 192. 27 Uo. 204. 206. 28 Uo. 222–224. 29 Idézi Tóbiás Áron: Szélárnyékban . Bp. 2005. Magyar Rádió Közalapítvány. 383–384.
