Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Kelemen Zoltán: Széljegyzetek az öröm boldogságához (Blénesi Éva Faludy-monográfiájáról)
126 Kelemen Zoltán Széljegyzetek az öröm boldogságához (Blénesi Éva Faludy-monográfiájáról) „A költő legfontosabb tette mégiscsak a költészete maga.” (Blénesi Éva) Hat évvel ezelőtt hunyt el Faludy György, az ezredforduló magyar irodalmának egyik legtöbbet vitatott, de mindenképpen meghatározó alakja. Az elmúlt közel húsz év alatt talán megszokottá vált, hogy kortársainkról még életükben monográfia íródik. Faludy György életművéről (illetve ezzel szoros összefüggésben életéről) idén jelent meg az első monográfia Blénesi Éva tollából Olvass, bolyongj, szeress (A humanista Faludy önteremtése és világteremtése) címmel (Irodalmi Jelen Könyvek Arad, 2011. 434 oldal). Blénesi Éva már az Előhang ban hozzákezd a hazai Faludy-recepció kérdéseinek vizsgálatához, rámutatva a viszonylag gazdag Faludy-szakirodalom mellett a monográfiák hiányára: „azt szeretném elérni, hogy újabb mono- gráfiák szülessenek e könyv nyomán. Nagy vesztesége a magyar irodalomtörténet-írásnak, hogy Ilia Mihály vagy Fried István nem írt egy-egy Faludy-monográfiát.” (17.) Ugyanitt biztatónak találja a fiatal kritikus nemzedék eddigi Faludy- recepcióját, mely véleménye szerint könnyen eredményezhet további monográfiákat. A monográfia kicsivel több, mint a felét teszi ki Blénesi impozáns méretű munkájának. Majdnem azonos terjedelemre rúg a szerző rendkívül alapos kutatómunkájának gyümölcse, a Függelék , amely Faludy-életrajzot, bibliográfiát, recepciós bibliográfiát, egyéb adatokat, szépszámú (sajnos fekete-fehér) fotót tartalmaz, valamint egy tiszteletet érdemlő jegyzetapparátust, mely elmélyült utalásaival kiválóan egészíti ki a művet, megteremtve egyúttal egy alternatív monográfia lehetőségét is. A szerző igen sok hangfölvételre is hivatkozik művében, valamint többször utal Faludy művészete kapcsán olyan irodalmon kívül, de kapcsolódó eseményekre, mint kiállítások, tárlatok, egyéb kulturális események, valamint Faludy kapcsolatára a zenével és a filmművészettel, különös tekintettel Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia Faludy György, költő című filmjére. Hosszú idézeteket tartalmaz a szöveg elsősorban Faludy Györgytől, de a Faludy-kritika és a baráti visszaemlékezések is jelentős teret kapnak. A mű már alcímében jelzi, hogy a Faludy-művek vizsgálatakor egyértelműen a humanizmus eszmeisége kerül előtérbe ihlető erőként, poétikai hitvallásként, személyes eszmeként, kulturális eredőként egyaránt. A szerző latinos műveltsége és a reneszánszhoz kapcsolódó elmélyült ismeretei szintén ebbe az irányba terelik az értelmezéseket. Kérdés: nem teszi-e ez a megközelítés egysíkúvá azt a rendkívül gazdag életművet (és ezúttal egyértelműen Faludy fordítói munkásságára gondolok), amely éppen gyakorlati megvalósulása által mutatott rá egyrészt a magyar irodalom világirodalmi voltára (sokszor az értelmezést leszűkítő nacionalista megközelítésekkel szemben), másrészt mindenkori olvasói számára legfontosabb tanítása talán éppen az volt, hogy a világirodalmat egyetlen – az átlagos szemlélettől eltérő – gazdag teljességben mutassa be. Ebből a teljességből a Távol-Kelet és a Közel-Kelet évezredes kultúrája éppúgy nem hiányozhat, mint a középkori európai zsidó diaszpóra művészete. Blénesi humanizmusfölfogása kétségtelenül a reneszánsz (neo)latinitás hatására összpontosít, ugyanakkor képes arra is, hogy általános, évszázadokon átívelő értelmezést adjon a humanizmusnak, ezáltal kerülve el a fordítói életmű gazdagságának visszavonhatóságát. Test és lélek viszonyában szintén egy ideálisként tételezett reneszánsz humanizmust szem előtt tartva írja, hogy Faludy
