Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Márton László: Az eposz és a regény határán (Tizedik kaland – részlet a Nibelung-énekből)
63 Úgy telik ez az egy nap, mintha évnek kellene telni. Folyton csak arra gondol: milyen lesz az úrnőt ölelni? 657 Alig bírta kivárni, hogy asztalbontás legyen. A szép Brünhilda megy már egyenesen, és Kriemhilda szintúgy, ki-ki a lakrésze felé. Hej, de sok jó lovag lép a két király elé! 658 Siegfried nagyúr még jókedvűen ül a felesége mellett. Boldog, felhőtlenül. A férfikezet simogatja a hófehér női kéz. Aztán – hogy mikor, a nő se tudja – Siegfriednek nyoma vész. 659 Imént még játszott a kezével, de mintha köddé oszlott volna szét! Kérdezi a királynő a kíséretét: „Hová lett a király úr? Szemével ki követte? Szörnyű csoda! Ki lehetett az, aki a kezemből kivette?” 660 De többet Kriemhilda nem szól. Siegfried meg odamegy, ahol gyertyával a kezében áll kamarás, nem egy. Oltogatja a gyertyát az apródok kezében. Hogy Siegfried ott van, ebből Gunther már látja szépen. 661 Tudta, Siegfried mihez kezd. Erélyesen kiküldi az összes hölgyet és lányt. Mihelyt a lakrész ürült ki, a király saját kezével bezárta az ajtót. Két erős reteszvast gyorsan a závárba hajtott. 662 Az ágyfüggöny mögé már el is rejti a mécsest. Tusakodni kezd most erejéhez képest Siegfried, a nagy hős, valamint a szép hajadon. Ez Gunthernek öröm volt és gyötrelmes nagyon. 663 Siegfried odabújik a szűzhöz, és megfogdosná. Ő így szól: „Hagyd abba, Gunther, ha kedved van is hozzá, különben meggyötörlek, mint a múlt éjszaka!” Siegfriednek később okozott bajt Brünhild erőszaka.
