Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Fehér Renátó: Szerep és cselekvésmód (A magyarországi szamizdat kibontakozása és stratégiái 1977 és 1981 között)
110 Bozóki András a Beszélő-összkiadásról szóló, Látták-e hogy jön című 1993-as kritikájában, és ugyanitt kulturális ellenzékiségnek 14 nevezi ezt az élet- és gondolkodásmódbeli normaszegést. De rögtön vissza is vonja az ellenzékiségcímkét, mondván, „abban az értelem- ben nem lehetett ellenzéknek tekinteni a »máskéntgondolkodókat«, hogy azok a fennálló hatalom politikai alternatíváját programmatikusan fogalmazták volna meg” 15 . Bozóki ugyanakkor mérsékli is ezt a programigényt 16 , és a lengyel válság idejére vonatkozóan már úgy írja le a marginális értelmiségieket, mint akik szükségszerűen maguk mögött hagyják a kulturális ellenzékiség magatartásmintáit, hogy mondanivalójuk politikai megfogalmazására törekedjenek – valójában viszont az önmeghatározásnak ez a szintje, ha nem is összefüggően, de a gépiratos szamizdat időszakában, tamizdatban és a Bibó Emlékkönyv ben is megtörtént. Ezért is lehet indokolt, hogy Körösényi András már összefoglaló tanulmánya 17 címében eredendően kritikai-ellenzéki értelmiségről ír, sőt a politikai karakter megjelenését is az első Charta-aláírás idejére datálja: „irodalmi-kritikai nyilvánosság egy külső impulzus révén válik politikaivá” 18 . Ehhez az eseményhez társítva jelenti be a Demokratikus Ellenzék születését is. Ez az ellenzékiség, a normaszegés nála is – mint az látható – sokkal inkább egy kritikai-politikai nyilvánosságot jelent, mintsem kormányképes politikai erőt, ennyiben rokonságot is mutat Pollack–Wielgohs dissidence-fogalmával. Ő is úgy véli, hogy az ellenzék ekkoriban „nem hoz létre átfogó politikai programot” . Valóban, hiszen cselekvésük spektrumában az alternatív nyilvánosság (szamizdat) megteremtése mellett az emberi jogok egyrészt Helsinkire, másrészt a Chartára alapozott védelme áll, hogy mindezt a KOR és Adam Michnik 1976-os új evolucionizmusának hatása, a civil társadalom ügye keretezze. Az a radikális gazdasági és politikai intézményi reform, amelyet Körösényi szintén felvet, ebben az „előkészítő szakaszban” még kevésbé domináns, inkább a nyolcvanas évek közepétől – az ellenzéki evolúcióval összhangban – lesz a közeg egyik meghatározó kérdésévé; s ez megint visszavezet a dissidence–opposition Pollack és Wielgohs által kifejtett különbségére. Monográfiájában Csizmadia Ervin is a tudatos normaszegésben és a vállalt alternatívában látja az ellenzékiség, az ellenzéki cselekvésmód kulcsát: „[a] disszidens értelmiség abban különbözik a marginálistól , hogy nem pusztán vállalja a marginalizáltságát, de akarja is ezt a szerepét. A disszidensek szándékosan nem akarnak benne lenni a rendszerben. A disszidencia vol- 14 A kulturális ellenzékiséget Valuch Tibor már 1968-tól eredezteti, ld. Valuch Tibor, Az értelmisé- gi társadalom és az értelmiségi magatartásformák néhány jellegzetessége Magyarországon a közelmúltban = Értelmiség – társadalom – politika: 1968–2000 , szerk. Dalos Rimma, Kiss Endre, Friedrich Ebert Stiftung, Budapest, 2002, 33–39. 15 Bozóki, Látták-e, hogy jön . Kritika, 1993/2., 8. 16 Az ellenzéki program a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának magyar szamizdatjában is alapvető kérdés, ehelyütt azonban nem áll módomban mélységében részletezni. Ez például az első, 1977–78-ban a Napló ban és a párizsi Magyar Füzetek ben zajló ellenzékvita egyik vezérfonala (ennek összefoglalását ld. Csizmadia, A szamizdat szubkultúrája . Budapesti Negyed 22., 1998/4.). A Kisúgó című szamizdat egyetlen megjelent számának Mit akarhatunk? című vezércikkében Vági Gábor is az ellenzéki programkészítés szükségességéről értekezett. És ugyanez lett a második ellenzékvita kiváltóoka (ld. Kis János, Hogyan keressünk kiutat a válságból? , Beszélő 3.), és fő tárgya, mert addigra Kis János korábbi álláspontja is megváltozott, amelyet Kenedi így jellemzett: „Bence és Kis a KOR [Komitet Obrony Robotników – Munkásvédelmi Bizottság; később mint Társadalom Védelmi Bizottság] bűvöletében leledztek akkoriban [1977–78], osztották Michnik és Kuron nézetét, miszerint az ellenzék feladata bírálni, a kormány dolga összeomlani, minek ide programkészítés? A Szolidaritás 81. őszi kongresszusa revideálta ezt a nézetet” (Csizmadia, A demokratikus ellenzék…, Interjúk, 215.). 17 Körösényi András, A kritikai-ellenzéki értelmiség Közép-Európában , Századvég, 1988/6–7., 115. 18 Körösényi András, A kritikai-ellenzéki értelmiség Közép-Európában , Századvég, 1988/6–7., 115.
