Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Borsodi L. László: A Rilke-költészet tárgyias intellektualizmusa Baka István fiatalkori verseiben
69 lalva az alkotói küzdelmet – eljuttatta költészetét a kezdetek esetlegességétől egy olyan létállapotba, amelyet ma rendkívüli költői teljesítményként ismer el a recepció. A fiatalkori Pügmalion ugyanis még sem formailag, sem képi megformáltság, sem szerepteremtés tekintetében nem hasonlítható a kései költemény(ek)hez. Az egyenetlen hosszúságú, csapongóan áradó sorokban még túlteng, önmagáért való a látomásosság, és néhol képzavar is tetten érhető, ami a későbbi Baka-vers(ek)ben egyáltalán nem fordul elő. Most azonban még megengedhető : „üvegtábláit dobálja egy érzelem / ezek dübörögnek árva / magányosan szá- guldó mellkasomban / érzelem szeretet tömbjei zuhognak / robbanó összezáruló fémalkatrészek zajában” ; „ a kígyóként sikló víztömeg ” (I.); „de fáradt homlokom / tudom rátalál ujjaidra” ; „csókjaim zokognak – mert csak zokognak / ha áramokat indítanak is amik áterezik fehér / őzvona- lakba sikló arcodat” (II.). A vers beszélője – a kései vers(ek)től eltérően – nem Pügmalión, hanem Keresztelő Jánosként mintegy rámutat arra, aki majd nagyobb lesz nála. A lírai én itt még nem maszk, de barátkozik, próbálgatja a szerepet, az arcot (hogy aztán később teljesen feloldódjék állandó mássá válásaiban). Pügmaliónt itt még metaforaként engedi be a versbe („ez a szobor szemem Pügmalionja” ), és ez a Pügmalión szükségszerű a lírai én számára, ha már minden próbálkozása ellenére ( „kitépem a szemeim és kiszakítottam őt is magamból / de kagylói között hajnalban visszatér” ) teremtenie kell, hiszen valamiként teremt. A szem Pügmaliónjának köszönhetően az én belső univerzumában – ha a képteremtés terén még erőteljes József Attila-hatás is érhető tetten – a kedves elevenedik meg, és a lírai én is teremtődik általa, olyan szép sorokat, képeket eredményezve, mint: „Véremben napok robognak / karjaidban alszik még az ölelés”; „fogaidon nevemet forgatod majd / kétágú folyamod a haj arcom köré tekeredik / s minden bilincset nékem oldasz fel” . A vers befejezése azonban reflektálttá, és ennek következtében didaktikussá válik, mintegy magyarázatát adva annak, ami a Pügmalión-effektus lényege: „de te a látás / és a szemlélő szeretője vagy – s én mert elfogadnál / mit is adhatok? / enyém vagy mert kigondolt – s így fáradt – szerelmeim közönyéből / vad szenve- délybe lendítettél” . Ha a későbbi kiérlelt költemények, közvetlenül a kései Pügmalión című szonett-triptichon előtanulmányának tekintjük a szöveget, akkor világos, hogy az alkotói szenvedély, a pügmalióni hivatás és elköteleződés az, ami eleven szobrokká faragta Baka István verseit. Míg a Pügmalion a Baka-költészet szerepjátszó természete szempontjából fontos előtanulmány, az Étvágy 8 nem szerepvers jellege egyrészt azt bizonyítja, hogy az a nyelv- és költészetfelfogás, amely a kiforrott, kötetekben közölt versekből kiolvasható (amely az ént végső egyként meg nem ragadható, állandó maszköltéseiben és szerepjátékai révén véli körvonalazhatónak), hosszú versnyelvbéli, alkotói érlelődés eredménye; másrészt – ezzel összefüggésben – arra hívja fel a figyelmet, hogy Baka poétikájában fokozatosan válik koherens, egymástól elválaszthatatlan entitássá az, hogy a metaforikus versbeszéd teremti a maszköltést, a szerepjátékot, és fordítva: a szerepjátékosok költői képekben beszélnek. E két poétikai sajátossággal együtt ugyanakkor feltűnik hol a Baka későbbi versvilágát meghatározó értékszerkezetek közül a tragikum, az irónia vagy a groteszk, hol pedig olyan esztétikai minőség, amely a továbbiakban csak részlegesen jelenik meg, nem válik meghatározóvá. Ilyen szempontból sajátos színfolt a Korai versek eddigi darabjaihoz képest az Étvágy , amely új értékszerkezetet létrehozó képekből épül fel. A Yorick- és a Sztyepan Pehotnij-versekből ismert, a hétköznapi életvilágból vett banális képek poetizálódnak át, de nem egy lefokozott világ és groteszk-ironikus világszemlélet rekvizitumai, hanem az étvágy, az evés motívumához kapcsolódó szójáték révén a Baka István költészetében oly ritkán létrejövő szelíd, a csendes szomorkodás mellett érvényesülő humor megteremtői. A szürrealisztikus képek költői szójátékok – amint a vers végén kiderül – a kedves iránti 8 1965. III. 3.
