Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Márton László: Az eposz és a regény határán (Tizedik kaland – részlet a Nibelung-énekből)
57 hogy tagadó feleletre nem nyílik a szája. Mindjárt el is jegyezte Német-Alföld nemes királya. 613 Minthogy a nő a férfit, és a férfi akarta a nőt, készen állt a gyönyörű lány a jelenlevők előtt Siegfriedet átölelni, karjaiba omolva. A hős ezt követően Kriemhildet megcsókolta. 614 Kettévált a lovagság. Ez pedig úgy esett, hogy az asztalfővel szemben Siegfried foglalt helyet, és ott ült mellette Kriemhild. Sok ember szolgálta őket: látták Siegfried szolgálatában a Nibelung-földről érkezőket. 615 Helyet foglalt a király úr és Brünhild, a hajadon. Ő Kriemhildre tekintett, aki a túloldalon ült, Siegfriedhez simulva. Brünhild sírva fakadt. Forró könnyei patakja fényes arcán leszaladt. 616 „Úrnőm, édesem” – így szól az ország királya –, „fénylő két szemed, ugyan már, mitől borult homályba? Örömre van okod csak! Hiszen úrnője vagy hazámnak, váraimnak, és hódol neked kicsi, nagy!” 617 „Okom sírásra van csak” – felelt a szép hajadon. – „A húgodat, aki ott ül, sajnálom szívszakadón. Ott ül, és mi lett belőle? A szolgád felesége! Keservesen meg kell siratnom, hogy ilyen csúfság lett a része!” 618 Szólt erre Gunther király úr: „Orcád könnyben ne ázzon! Majd máskor ezt a dolgot neked elmagyarázom, hogy Siegfriednek miért is adtam a húgomat. Lényeg, hogy ezzel a lovaggal tölthet szép napokat.” 619 Szólt Brünhild: „Fáj a szívem érte! Szép és jól van nevelve! Itt hagynálak magadra, ha tudnám, hova-merre! Nem is fogok addig együtt hálni veled, míg azt, hogy Kriemhild miért lett Siegfriedé, be nem ismered!”