Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Hász-Fehér Katalin: „De lelke ott lesz a viadaltéren” (Arany János és az irodalomhoz való közelítés perspektívái)
54 II. Arany János befogadástörténetének példája Milbacher Róbert az Arany-irodalom természetrajzát 1932-ig áttekintve szimbolikus pillanatokat emel ki az ún. „recepciótörténetből”. A fogalom idézőjelbe tétele tőlem származik, hiszen az eltérő irodalomtudományos beszédmódok fényében kérdéses, hogy lehet-e egyáltalán egységes, mindent átfogó befogadástörténetet feltételezni, vagy inkább külön-külön, párhuzamosan futó olvasatokról kell-e azonos korszakon belül is beszélni. Más eredményre jutna például a filológiai beszédmódot középpontba állító recepciótörténet, és más következtetések származnának a kritikai, ideológiai, kultikus vagy populáris jellegű irodalomtudományos szövegek vizsgálata során, mint ahogyan azt például Szegedy-Maszák Mihály 1981-es tanulmánya is tükrözi Arany kritikai befogadástörténetéről, melyben más eredményre jut, mint Milbacher Róbert. 49 Aranynak ebben az esetben annyi „recepciótörténete” lenne, ahány beszédmód, vagy ezeknek ahány további alfaja elkülöníthető. Milbachernél mindez némileg egymásra vetül és keveredik. Vizsgált szövegei között vannak kritikai jellegűek az 1840-es és 1850-es évekből; vannak publicisztikai szövegek a századfordulóról, ezt követi Berzeviczy Albert akadémiai elnök díszbeszéde 1932- ben, Arany halálának ötvenéves évfordulóján. A sokféle forrás ellenére Milbacher mégis valamiért úgy látja, mintha a teljes Arany-recepció egy tömbből lenne kifaragva. Úgy fogalmaz, hogy Berzeviczy „mintegy zárópecsétet nyom az Arannyal kapcsolatos dis- kurzus” teljes rendjére. S meg is teszi a szükséges módszertani lépéseket, hogy ezt a végeredményt kapja. Milbacher szövegében ugyanis nemcsak az Arany-életmű különböző jellegű megközelítései nem differenciálódnak, hanem korszakok is egymásba mosódnak. Gyulai Pál 1855-ös kritikai Arany-cikkét jelöli meg a Szépirodalmi Szemle sorozatból mint az összes későbbi Arany-kép origóját, 50 innen lép át az 1840-es évekbe, a népiességről való, szintén kritikai diskurzushoz, majd előre, az 1800-as évek végére, onnan újra Berzeviczyhez, s tőle visszább, 1917-be, Arany születésének százados évfordulójához. E lóugrások azt mutatják, hogy az idézetsorok nem történeti levezetésbe rendeződnek, beszédfajták szerint sem különülnek el, pusztán illusztrációként szolgálnak valami olyasféle tudománykritikai állításhoz, hogy az egész Arany-recepció, úgy, ahogy van, kultikus jellegű (volt). Ugyanide jut azonban akkor is, amikor a következő gondolatmenetben valamiféle kronológiai sorba, három szakaszba osztja az Arany-olvasatok típusait. Az első szakaszt mindössze néhány évre becsüli, a Toldi megjelenésétől A nagyidai cigányok ig, illetve a Kisebb költemények megjelenéséig (1856). Ezt tekinti a kritikai beszéd rövid periódusának, majd innentől kezdve fokozatosan formálódni és erősödni látja az Arany kivételezett pozícióját biztosító kánont, egészen a 20. századig. Ebben a szakaszban, melynek első fele Arany haláláig tart, egyre kevesebb teret érzékel a valódi kritikai megszólalásra, és egyre egyöntetűbbnek tapasztalja az Arany nemzeti jellegét, sérthetetlenségét, kanonikus és kultikus státusát hirdető beszédet. Nem (csak) Milbacher módszerében van azonban a hiba, amikor ennyire egységes Arany-kép jön ki egy recepciótörténeti vizsgálódásból. A jelzett időszakban kétségtelenül erős kultikus viszonyulás tapasztalható Arany életművéhez. Halála, temetése, majd 49 Szegedy-Maszák Mihály, Arany életművének változó megítéléséről , Irodalomtörténeti Közlemények 1981/5–6., 561–580. 50 A cikksorozat eredetileg a Budapesti Hirlapban jelent meg 1855-ben. Kötetben: Gyulai Pál, Kritikai dolgozatok 1854–1861 , Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1908, 69–240., a Milbacher által idézett rész: 106–128.
