Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Hász-Fehér Katalin: „De lelke ott lesz a viadaltéren” (Arany János és az irodalomhoz való közelítés perspektívái)
36 beszédmód mellett Takáts a továbbiakban – bár nem nevezi meg, de körülírja az ideológiai beszédmódot, melyet ő ugyancsak a „kanonikushoz” sorol, mint olyant, mely „normatív szövegekkel foglalkozik, vagy normatív szövegek teremtette értelmezési keretben foglalkozik szö- vegekkel”. 5 Továbbra is a történeti megközelítés mellett sorakoztatva az érveket, Michael Bandaxall nyomán a konvencionális hagyomány feltárásának fontosságát hangsúlyozza, ahol a konvencionalizmus szerinte „a történeti vizsgálódás pontosabb megnevezése” . 6 Végül Peter Winchnek A társadalomtudomány eszméje és viszonya a filozófiához című könyvéből hoz új érveket ugyanezen nézőpont mellett, bár véleményünk szerint Winch – noha a történeti megközelítés a témája – a filozófiai beszédmód keretében dolgozik, hiszen alapkérdése a konvenciók és a nyelvhasználat általános törvényszerűségeire vonatkozik. Ez utóbbi tanulságos esete lehet annak a kérdésnek is, hogy hogyan dönthető el, mely beszédmódhoz tartozik egy mű: nem kijelentései és témái a mérvadók, hanem szemléleti iránya és módszerei. A vita, melynek keretében Takáts József tanulmánya született, s melyhez a magyar irodalomtudomány legnevesebb képviselői szóltak hozzá, diszciplináris kérdések sokaságát hozta felszínre, most azonban az a tény a fontos, hogy a beszédmódok pluralitását valamennyi hozzászóló evidenciaként kezelte, még akkor is, ha számukról és egymáshoz való viszonyukról eltérő nézetek ütköztek. Kulcsár Szabó Ernő például a 2002-es, vitát provokáló tanulmányában hierarchikus viszonyt feltételezett elméleti és filológiai perspektíva között, 7 Dávidházi Péter kölcsönhatást és egyidejűséget, 8 más, később hivatkozandó szerzők pedig ellentétet vagy fokozatot állítottak fel közöttük. Szörényi László a beszédmódok teljes autonómiájára és legitimitására utalt, amikor úgy fogalmazott, hogy „egy kritikai kiadást [s tegyük hozzá: filológiai perspektívát] természetesen nem pótolhat semmiféle más megközelítés” . 9 1. A filológiai beszédmód A filológiai beszédmód alatt nem elsősorban a szövegvizsgálat különféle módszertanait vagy technikáit értem, nem is pusztán leszűkített értelemben vett forráskutatásra gondolok, arra a pozitivizmussal azonosított „távlattalan adatgyűjtésre” , poros levéltárakban való időtöltésre, kéziratos művek előbányászására és kiadására, amit a szellemtörténeti iskola látott a 20. század első felében e tudományban. 10 Azt a tudománypolitikai vitát sem óhajtom felmelegíteni, mely a 21. század elején zajlott (és zajlik napjainkig) a filológia körül, odáig jutva, hogy e tevékenységet egyes elméleti irányzatok puszta praxisként , rutinfel5 Uo ., 736. 6 Uo . , 738. 7 Kulcsár Szabó Ernő, A látható nyelv elkülönbözése – hermeneutika és filológia . Literatura, 28(2002)/4. 379–394. 8 „Tisztában vannak azzal, hogy filológiai és elméleti munka viszonyáról előidejűség helyett sokkal inkább egyidejűségben, munkamegosztás helyett kölcsönhatásban tanácsos gondolkodnunk” – mondja nagyívű, a kortárs irodalomtörténeti kutatások sokrétű és alapos elméleti tájékozódását, ismeretelméleti tudatosságát többfelől bizonyító/védő válaszának elején: Mi, filológusok, és a bizonyosság vágya. Pozitivista kötődéseink egy szakmai vita fényében , Irodalomtörténeti Közlemények 108 (2004)/1. 3–55. 9 Felülvizsgálni a filológiát? – Beszélgetés Szörényi Lászlóval, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatójával és Bene Sándorral, az intézet tudományos főmunkatársával. Az interjút készítette Hegyi Katalin és Laik Eszter, Világosság 2003/7–8. 13–20. 10 Az idézőjeles kifejezés Dávidházi Pétertől származik, uo . 835.
