Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Villányi László: Levél Kecskemétre
142 Villányi László Levél Kecskemétre Nem tudom kaptok-e még kézzel írt levelet, az alkalom, az ötven év, engem most erre ösztönöz. Azt sem tudom, mikor jelentem meg először a Forrás ban, ha körülbelül negyven évet sejtek, bizonyára nem tévedek. Talán azért is ötlött fel bennem, hogy kézzel írjak, mert végül is klasszikus szerkesztőség a tiétek, egyike az utolsóknak. Ahova nap mint nap bejártok, valódi szerkesztőségi életet éltek. Amire nincs férfiúi figyelem, azt megoldja Ági. Amióta galériátok is van, bensőséges környezetben, végképp megirigyelheti bármelyik szerkesztő ragaszkodásotokat ahhoz a hagyományhoz, amelyet megörököltetek elődeitektől. Még emlékszem Lajos, hogy a hetvenes évek közepén, a Kormos Egyetemen, a Móra Kiadóban találkoztunk először, veled Laci pedig minden bizonnyal 1979- ben a Fiatal Írók Lakiteleki Találkozóján. Az évtizedek alatt szaporodtak a közös pontok: Kormos István, Nagy László, Fodor András, Parancs János, Deák Laci, Baka Pista, Gion Nándor, Tóth Menyhért, Benes József, Tarján Tamás… a sort bőven lehetne folytatni. Jó visszagondolni a Benes Józsefnél tett látogatásunkra, meg arra, Lajos, ahogyan Győrben megcsodáltad a Kolozsváry-gyűjteményt, még szép könyved borítójára is rákerült az ott lefotózott Tóth Menyhért-festmény. Emlékezetes Laci, mikor szülőföldeden jártunk együtt, remek önéletrajzi könyvedet bemutatva, erről éppen a mindnyájunk által szeretett Tandori Dezső írt lelkes kritikát a Műhely felkérésére. Benes József Forrás-grafikájának az ajtó fölött van a helye a Műhely szerkesztőségében. Igen, a Forrás és a Műhely , mondhatjuk bátran, lassacskán testvérfolyóiratokká váltunk, sok-sok rokon gondolatunk van az irodalomról, a képzőművészetről, a világ dolgairól. Folyamatos munkakapcsolatban voltunk, ti számos esszét, illetve verset írtatok a Műhely tematikus számaiba, én pedig mindig fontosnak gondoltam verseim jelenlétét a Forrás ban, szívmelengetőek voltak az ott megjelent kritikák könyveimről. Ráadásul ti közöltétek a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián elhangzott székfoglalómat, ez is jelzi, mennyire otthon vagyok nálatok. Felidéződnek a derűs vacsorák, a sörözések, borozások. Adja Isten, hogy koccinthassunk majd az ötven évre, közben megbeszélve életünk történéseit, unokáink sorsát, az új könyveket, a focimeccseket. Addig is sok-sok erőt kívánok Nektek a folytatáshoz!
