Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Rigó Róbert: A Forrás – ahogy én látom
140 mutattuk be az általunk fontosnak tartott Bács-Kiskun megyei hungarikumokat és a megyei értéktár egyes elemeit, a tiszaalpári Holt-Tiszától és a halasi csipkétől, a kalocsai fűszerpaprikán és az Erős Pistán át, a bajai halászléig, ezzel is felvállalva a lap Bács-Kiskun megyei és a helyi értékekhez való kötődését. A Forrás szellemiségét végigkísérte a lokálpatrióta felfogás, ezalatt azt értem, hogy a lap Bács-Kiskun megye és Kecskemét iránt elkötelezett, rendszerint vis zszanyúl ezen adottságokhoz, táplálkozik belőle. Úgy vélem, hogy Kecskemét – két világháború közötti , a Tóth László-féle Részvénynyomda népi írókat támogató és kiadó – öröksége, azaz a népi írók hagyományainak követése is jellemzi a Forrás t, amit ma a vidék, a vidéki értékek és emberek iránti elkötelezettség, a szociális érzékenység fogalmakkal tudok körülírni. Számomra ezt jelzi a lap címoldalán megjelenő, a szépirodalmat követő szociográfia műfaji meghatározás. Ez a tradíció a hetvenes-nyolcvanas években elsősorban Zám Tibor és Hatvani Dániel munkásságában folytatódott. A szerkesztőségben többször beszélgettünk arról, hogy létezik-e még a klasszikus értelemben vett szociográfia, és léteznek-e a szociográfia eszközével megragadható és leírható társadalmi csoportok, vagy inkább az atomizálódó világunkban az életútinterjú tölti be ezt a funkciót. Ebben az esetben a társadalom különböző rétegeiből kellene interjúalanyokat keresnünk – mint ahogy a migrációs számban ezt megtettük, – nem csak a kulturális elit tagjai körében. A Forrás harmadik műfaji meghatározása a művészet, ami az irodalmon túl, főleg az utóbbi években a képzőművészet felé is intenzívebben odafordult, nyilván a fenntartóváltásból fakadó következmények miatt, azaz a korábban megyei fenntartású kulturális, művészeti intézmények összevonásával felállt Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. okán. Az új szervezeti formában közelebb került egymáshoz a kerámia- és zománcművészet, a múzeumi funkciók, a kiállítások, a könyvbemutatók, az előadások és a mögöttük álló Forrás folyóirat, ami mind képanyagában, mind a helyi művészeti életről szóló írásai rév én szervesen kiegészíti, megtámogatja ezt. E z a különböző művészeti ágak és művészek felé való nyitottság lendületet, frissességet hozott a lap életébe, csakúgy, mint az új szerkesztőségi munkatársak, akik a kortárs líra területére hoztak új nézőpontot. A Forrás minőségcentrikus, a szerkesztőségben jó érzékkel választják ki a megjelenésre alkalmas és kevéssé alkalmas írásokat, azokat a szerzőket, akikkel lehet, és akikkel kevésbé lehet együttműködni. Ezek mindig nehéz döntések, mert szubjektív elemeket tartalmaznak, de a szerkesztői, főszerkesztői munka lényege éppen ez. A lap minősége az ő felelősségük. Hogy jól végzik a munkájukat, azt nemcsak az én személyes véleményemmel tudom alátámasztani, hanem azzal is, hogy ha az országban budapesti, debreceni, pécsi vagy szegedi kollégákkal találkozom, a Forrás t a maga kategóriájában az ország egyik legjobb folyóiratának tartják, amelyek kétségtelenül nem a tömegkultúra hordozói napjainkban. Két folyóiratnak vagyok legalább egy évtizede az előfizetője, a Forrás nak és a Rubicon nak. Számomra a Rubicon elsősorban a szakmát, a Forrás a kultúrát és a kortárs irodalmat testesíti meg. A Forrás olvasásával nagyjából képben vagyok, hogy mi történik ma a szellemi élet és az irodalom területén, kik azok a kortárs költők, írók, akikre érdemes odafigyelni, milyen gondolatok foglalkoztatják őket.
