Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Gyáni Gábor: Történészként a Forrásban
132 tatva a megismerésbeli korlátaira is, még nem jelentjük be a racionális tudomány halálát. 9 Bővebben szó esett minderről abban az interjúban, amely a lap 2011-es évfolyamában jelent meg, és amit Ménesi Gábor készített velem. Ugyanez az elképzelés munkált azon írásom mélyén is, amely egy évvel korábban a Jövőképek címet viselő tematikus nyári szám részére készült Jövő, aminek van is, nincs is múltja címmel. A historia magistra vitae cicerói bölcsesség érvényessége jó ideje a múlté. Ahogy Reinhart Koselleck kimutatta, a múltban gyökerező tapasztalatokra alapozni kívánt jelen, amely a jövőt készíti elő, már legalább a 18. század végi francia forradalom óta érvényét vesztette. Továbbra is tartja magát azonban az a hitszerű meggyőződés, hogy a fejlődés íve összeköti egymással a múltat és a jövőt. Jóllehet a „tapasztalati tér” és a „várakozási horizont” eltávolodása egymástól, ami – Koselleck szerint – modern fejlemény, kihúzza a talajt a múltra építeni kívánt jövő ezen elképzelése alól. Viszont: csak a jövő iránt nyitott ember lehet cselekvőképes, és ez okból a múlt valamelyest mégiscsak őrzi a jövőt, a tervezést és a várakozásokat befolyásoló szerepét. 10 A naplók történeti forrásként való hasznosítása a tapasztalattörténet kiváltsága, ami vissza-visszatérő témát ad számomra is. Amikor Füzi Laci újfent írást kért tőlem a lapba, könnyen adódott a választás: egy valamikori napló elemzésével igyekezzek bevilágítani a második világháború tapasztalati világába. Kemény Simon, a kikeresztelkedett zsidó költő és újságíró eddig csak részben publikált, és a Petőfi Irodalmi Múzeum archívumában őrzött, a háborús időkben vezetett naplóját forgatva arra kerestem a választ, hogy milyen lehetett a hátországi élet egy, a közéletből kirekesztett ember szemszögéből. 11 Sok tekintetben meglepő eredményre jutottam, amikor arra derült fény, hogy aki akart, az a háborús cenzúrát megkerülve is szabadon tájékozódhatott (az ellenséges Nyugat) médiumait (az írott sajtóját és a rádióit) olvasva és hallgatva. A napló, és ez a tragikus sorsú Kemény Simon naplójára különösen igaz, a múlt mentális horizontjának talán a leghitelesebb megszólaltatója, mert közvetlenül dokumentálja a múlttal kapcsolatban azt, amit Hans Ulrich Gumbrecht „jelenléthatás”-nak nevez. Ezzel a kifejezéssel ő azokat a művészi és tudományos törekvéseket illeti, amelyek a jelennek a múlt irányába való kitágítását célozzák azért, hogy a múlt érintésétől (annak a közvetlen megfigyelésétől, megfigyelhetőségétől) megfosztva se mondjunk le végérvényesen az egyidejűség élményéről. A „jelenléthatás” megteremtése érdekében a nem múló idő terében felhalmozzuk az elmúlt világok különféle dolgait. 12 A napló ehhez a művelethez múlhatatlanul nagy segítséget nyújt azzal, hogy hallhatóvá teszi a holtak hangját a jelen embere számára. Egy újabb tematikus nyári számba, ami a Migráció címet viselte, szintén adtam írást, melyben azt a ritkán megpendített kérdést jártam körül, hogy milyen 9 Gyáni Gábor: Posztmodern kánon . Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2003. 10 Reinhart Koselleck: Az ismeretlen jövő és a prognózis művészete . Helikon, 2009/4. 517–530. 11 A témáról bővebben: Gyarmati György – Pihurik Judit, szerk.: Háborús hétköznapok hadszíntéren, hátországban 1939–1945. MTT – Kronosz – ÁBTL, Bp. – Pécs, 2015. 12 Hans Ulrich Gumbrecht: A jelenlét előállítása. Amit a jelentés nem közvetít . Ráció – Historia Litteraria Alapítvány, Bp., 2010. 99.
