Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Orosz István: Kecskeméti képeslapok
40 vagy miért engem választott a könyvhöz. Mintha valamit előre látott volna. Majd’ harminc évvel később filmforgatókönyvet írtam az Aranymadárból, és Keresztes Dórával együtt rajzfilmet csináltunk belőle. A hangfelvételnél vettem észre (Vándorfi Laci kecskeméti, majd később Veszprémbe került színész barátomat kértem meg a narrációra), hogy ellenőrzésül nem kell felütnöm az ölemben tartott könyvet, fejből tudom a hosszú verset. Aztán megint eltelt pár évtized, 2006-ban felhívtak az Osiris Kiadótól, lenne-e kedvem illusztrálni Pilinszky meséit. Ugyanazokat, amelyek abban a Sárika néni-féle könyvben voltak. Nem akartam hinni a fülemnek. Naná, mondtam, amikor végre meg bírtam szólalni, hogyne lenne kedvem, de miért nem a Márkus Anna rajzait veszitek át az eredeti könyvből, az első kiadásból? Már nem emlékszem, mit felelt, talán valami jogdíjügyekkel kapcsolatos magyarázatba fogott, én azonban hadd írjak róla is, az első illusztrátorról (na jó, Shepard bácsi után a másodikról), akinek a nevét megtanultam. Pilinszky János 1955-ben vette feleségül Márkus Annát, az Aranymadár képeinek elkészítése és házasságuk hossza nagyjából egybeesett. Néhány hónap múlva elváltak. Anna a forradalom után Németországba, majd Párizsba emigrált, újból férjhez ment, de Pilinszkyvel azért mindvégig jó barátságban maradt. Anna Mark néven ismert absztrakt konstruktivista lett, az Aranymadár stílusa alapján bizony nehéz lenne ráismerni újabb képeire. 2007-ben Mesék címmel jelent meg az általam illusztrált Pilinszky-könyv az Osirisnél, hét mese, huszonnyolc rajz. Pár évre rá oroszul is kiadták, ráadásul közös kiállításunk nyílt Dórával a Moszkvai Gyermekkönyvtárban. (Nem akármilyen helyszín: előtte tornyosul a város legnagyobb Lenin-szobra.) Az ő filmgrafikái és az én illusztrációim tették ki az anyag zömét. Az előcsarnokban folyamatosan vetítették közös animációnkat, az Aranymadarat. Moszkva nagyváros, nagyon sok gyerekkel, alighanem többen látták a kiállítást, mint bármelyik magyarországi kiállításunkat, most mégis egy pesti tárlat fotóját nézegetem. Közös kiállítás volt ez is, a háttérben a Pilinszky János-sorozat képei látszanak, előttük Kass János, kezében egy pohár vörösbor. Dóra a tanítványa volt, s engem is annak tartott. Ha csak tehette, eljött a kiállításainkra. A dátumot nem nehéz megállapítani: 2010. március vége felé járhattunk, 29-én halt meg, úgy tudjuk, utoljára a mi kiállításunk megnyitójára jött el. Koccintottunk, mielőtt Verával, a feleségével hazaindult volna. És persze viccelődtünk: Jánosáldás. Hargita utca Pontosabban Hargita utca 9-es szám. 1928-ban döntött úgy a városi törvényhatóság, hogy utcákat nevez el a trianoni területekről. Ekkor lett Kecskeméten Lajta, Poprád, Garam, Olt, Ipoly, Szamos, Száva, Küküllő utca, illetve a mi környékünkön a Tátra utca, a Hargita utca és a Bihar utca. Új utca volt mind a három, nem volt korábban nevük. A leghosszabbat, a Tátrát 45 után József Attila utcának nevezték át (és persze a környék másik nagy útjából, a Horthy Miklósból is Ady Endre lett), de a két piciről, a kövezetlen Biharról és a Hargitáról valahogy elfelejtkeztek. A kilences számú ház az utolsó. Az 1.-ben Szabóék laknak, a 2.-ben Gellért bácsi, a 3.-ban nem tudom, a 4.-ben Csereklyeiék, az 5.-ben Lovászék
