Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Fried István: Forrás-évfordulón – nem csak a Forrásról
25 Bartók Béláról szóló verskompozíciója című tanulmányával, Tőzsér Árpád a fiatalabb évjáratú Kőrizs Imre verseskötetéről (Kalligram Kiadó) közöl tanulmányigényű ismertetést. Buda Ferenc és Vörös István a mai magyar líra eltérő irányait reprezentálják, Tandori Dezső Arany János 200 illusztrált verses aforizmusaival szolgál, melyek tárgyilag a Hamlet re nyitnak, Gábor Miklósnak legendákba vesző alakítására emlékeztetve, hogy az immár töredékes-kurta szólásokban megképződjék a külsőleg még oly lefokozott létezés feltárulni akarása. Füzi László A világ változását taglaló, önéletrajzi-kortörténeti elemekben szerfölött gazdag esszéjével (ez a IV. rész) történelem és egyes ember kölcsönös viszonylehetőségeit pendíti meg, személyes Kecskemét-rajzot adva, a Forrás ban egy meghatározott időszakban közlők teljességre törő névsorát (is) felsorolva. A szegedi nyelvész-stilisztikakutató Büky László a világirodalomba rándul ki, Jarry nevezetes Übü király a Jékely Zoltán készítette fordítása ürügyén, a színmű utolsó szavától a „örök anyag”-ig íveltetve mondandóját. A lapszámot Kabdebó Lóránt zárja Illyés Gyula naplójegyzeteinek a tőle megszokott érzékeny bemutatásával. Ez az a „pont”, ahol személyessé kell válnom. Amikor Ady Endre sokszor emlegetett, részlegesen feldolgozott, szomszédos irodalmakhoz fűződő kapcsolatait bemutató tanulmányomat felajánlottam a Forrás nak, nem sejthettem, miféle kontextusba kerül: vajdaságiba, erdélyibe, felvidékibe, magyar- és világirodalmiba. Hogy a lapszámnak közepébe tördelődött, némi megdöbbenéssel vehettem észre, hogy dialógusszituációban jelölődött ki helye (és talán „jelentése” is). Ladik Katalin műveinek, művészetének színhelyei, szerb vonatkozásai elhanyagolhatatlan részei az életműnek, beszélgetőtársa, a szegedi egyetemen modern magyar irodalmat oktató Virág Zoltán szerb és horvát érdeklődése eléggé ismert. Ebből az aspektusból többletet kapott dolgozatom, olyant, mellyel kéz/gépiratos formájában még semmiképpen nem rendelkezett. S ha egyszer, másutt, talán egy tanulmánykötetben (vagy más összeállítás részeként, a világhálón) újra a nyilvánosság elé kerül, elveszíti ezt a többletet, és messze nem bizonyos, hogy bármi egyéb, dialógus-szituáció pótolja, helyettesíti, kiváltja azt, amit a Forrás szerkesztőségi tervezése, koncepciója révén kapott. A lapszám egy fontos közleményéről külön, új bekezdésben kell szólnom, Kemény István „ a távolságot, mint üveggolyót ” című nagyon szép írásáról. Az alcím: Ráthonyi Kinga kerámiái elé . Az írást 16 lapon keresztül, fényezett papíron illusztrációk (fényképek) kísérik. A lap kiadója: a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. Ez nagy segítség; a művészetköziséget programul kitűző folyóirat nem elégedhet meg kötelezőnek tekintett rajzok, facsimilék, fotók stb. közreadásával, színesítendő a fekete-fehér—tiszta lap—betűrengeteg hosszú sorát. Hanem a címben jelölt Művészet a maga jogán szól bele a lap arculatának alakulástörténetébe, a József Attilát a kerámiákra ráolvasó Kemény István nyelvi műalkotás és művészi tárgy közössé varázsolódó „beszédét” („nyelvét”) idézi föl: „Ráthonyi Kinga ilyen üveggolyókat készített nekünk, hogy megvédjen minket a távolság gonoszságai ellen. A lélek űrje ellen.” Utóbb: a távolról a közelbe hoz „egy elkóborolt pszichét. (…) Mert ez a talizmán dolga: közelt csinálni a távolságból.” S ezt egészíti ki az eddig nem említett költő, Tóbiás Krisztián verse: Rippl-Rónai József— Női profil ( Zorka ); aztán Vörös István hét Eurüdiké-szonettje.