Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Fried István: Forrás-évfordulón – nem csak a Forrásról
23 első számát. Ezután Forrás 1, 1969. március dátumjelöléssel (az évszám elé írt 1 felfogható úgy is – vagy csak úgy? –: első évfolyam) folytatásként és kezdeményezésként egyaránt értelmezhető, elhatárolás és (némi) visszautalás az előzményre. Továbbra is Varga Mihály funkcionál felelős szerkesztőként, de immár láthatóvá lett a szerkesztőbizottság. Érdemes végigolvasni névsorát: Bodor Jenő, Buda Ferenc, Gyóni Lajos, Hatvani Dániel, Madarász László (a szerkesztőbizottság elnöke), Orosz László, Szekér Endre. Akad köztük, akit az emlékezők szélesebb köre felismer, akad olyan, aki a helyi emlékezetben, a folyóirat-történetben jut valamilyen helyhez. Goór Imre: technikai szerkesztő, az előfizetési díj egy évre 36 Ft, fél évre: 18 Ft. Jóllehet a névváltozás nem csak a név változása, valami újnak kezdete, szó sincs arról, hogy Petőfi kedves tája tagadtatott volna meg, sem az a kisrégiós tudat, melynek „fóruma” volt a „régi”, s maradt az „új” folyóirat. Feltehetőleg helyesebb, ha feltételezzük, hogy a Város kisugárzása, befogadói- értelmezői-összegzői feladatköre, a tájjal együtt gondolkodó lényege hangsúlyozódik a névváltoztatással, „Forrás” a város is meg a kisrégió is, egymásra mutatnak, együtt lehet őket elgondolni. A címben megnevezett tárgykörök: Irodalom—Művészet—Tudomány, talán eszerint állt össze a szerkesztőség is. S ha a „vezércikk” helyén közölt írás, Pozsgay Imre frázisos 1919-e még az előírásoknak engedelmeskedett, s ha a szépirodalmi rovat még nem tudta magához vonzani a legnagyobb neveket (mint később), a tanulmányok, esszék, kritikák között több ma is fontos közleményre bukkanhatunk. Az 1967. január 27-i kecskeméti Ady-est vallomásos prózát, tudományosba hajló okfejtést egyaránt tartalmaz, az Apolló (1934–1940) legendás szerkesztője, az eredetileg angol szakos Gál István több írása messze túlemelkedik a csupán helytörténeti jelentőségen: a Tóth László mint az Apolló kiadója , persze, folyóirat-történet, egy nemzedéki szerveződés kísérlete a Közép-Európa-tudomány széles körű megalapozására, egyben adalék a Kecskemét-központú kisrégió művelődéstörténetéhez meg a magyar irodaloméhoz, különösképpen Németh László működésére gondolva; mindenesetre Tóth László „ mű vének” ( mű ködésének) számontartása több diszciplína feladatának bizonyul. A nevessé vált nyomdatulajdonos portréja bontakozik ki, azé, aki áldozatos kultúraszervezőként is megérdemli, hogy nevét beleírják „mindenféle könyvbe”. A folyóirat első évfolyamában Gál István Kodályemlék eket idéz föl, levélközlésekkel. Az Apolló ugyanis Bartókot és Kodályt (meg többek között Márait) is megkereste, közölte, népszerűsítette. Heltai Nándor egy ismeretlen Móricz Zsigmond-levelet adott közre. A nyughatatlan, mindig tervező Móricz birtokot vásárolt, melynek árát nem tudta kifizetni, s a főispán segítségét kérte ahhoz, hogy részletekben törleszthessen. Nem túl jelentős ügy, a történet azonban rávilágít a ma már a hagyaték feldolgozása révén feltáruló móriczi életvitelre, annak titkolt hétköznapjaira. Majdnem meglepő az esszé romanista- fordító mesterének, Gyergyai Albertnek felbukkanása az első évfolyamban. Még inkább, hogy Kosztolányi Dezső emblematikus versének, a Hajnali részegség nek elemzését vállalta; második írásában pedig a maga franciás-elegáns módján a Nyugat érzékeny és jó érzékű kritikusának, esszéistájának, Elek Artúrnak emlékét idézte föl (Gyergyai a Nyugat ban is tevékeny szerepet vállalt, elsősorban a modern francia irodalom közvetítésével). A legnagyobb meglepetéssel azonban
