Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Szabó Gábor: …és egyéb történetek (Dragomán György: Rendszerújra)
118 ségét annak a néhány szövegcsoportnak az épp ellentétes működése, amelyek egy cím alá rendeződve, az adott téma, ötlet, világtapasztalat vagy létesemény miniciklusokká növesztett sorozatai. A Lokátorállomás posztapokaliptikus tájának kísérteties árnyai, a Gát víz alatti városának fenyegető szimbolikája a lazán egymáshoz kapcsolódó rövid történetek együttesében finoman rétegződő nézőpontokat egyesítő , gazdag atmoszférájú, a valószerűtlenség és a realitás mezsgyéjén elegánsan egyensúlyozó világokat képesek felépíteni. Azok a hiányok, sejtelmes elhallgatások, amelyek alapvetően meghatározzák Dragomán poétikáját, az önálló novellák esetében, ha lehet így fogalmazni, meglehetősen egyértelmű hallgatásokká lesznek azonban. A történetek – formai értelemben értett – zártsága nem teszi lehetővé, hogy újabb és újabb jelentéslehetőségekkel töltődjenek fel a szövegek rései; ami a regények világának szerkezeti játékában motívumok gazdag akusztikájú párbeszédévé változik, az itt gyakran meglehetősen üresen kong. Egészen egyszerűen fogalmazva, a Rendszerújra novelláinak egy része kevéssé képes érzékeltetni az ábrázolt események mögött felsejlő lehetséges világok extenzivitását, és a szöveget rövidre zárva valamiféle monolitikus értelem lehetőségét kínálja fel az olvasónak. Annak ellenére is, hogy a novellák zárlata sok esetben látványosan nyitva hagyja a szöveget, amely azonban visszautal, visszavezet az elmeséltek egy régebbi mozzanatára, hogy ott magyarázatra lelve végül mégis csak nyugvópontra juthasson ( Az ikrek ; Új lakóhelyünk ; Riport stb.). A novellazárlatok olykor viszont – alighanem a tizenöt éves alkotói periódus egy másik időszakaszából – épp en ellenkezőleg, valamiféle szentenciózus, csattanószerű lezárásba torkollnak, amit, azt hiszem, e szövegek szándéka szerint „elgondolkodtatónak” kellene nevezni ( Éhség ; Észak ; A feltaláló ; Medvezsír; Kolonc; Papírpohár stb.). Ezekben az esetekben talán még inkább tetten érhető a történetekre általában is jellemző erőkifejtés a mély és vitathatatlan igazságok közvetítésére. A szövegek ilyetén erőteljes intencióját leginkább azoknak az írásoknak az esetében érezhetj ük zavarónak, amikor e szándék irányultsága láthatóbbá válik, mint az ezt hordozni, megmutatni, sejtetni hivatott művészi forma, poétikai rend ütőképesége, intenzitása. Néha bizony kínosan banális megoldásokhoz vezet ugyanis ez a törekvés, mint például a Rabság című szövegben a börtönigazgató és a rab arcának összetükröztetésekor az őket elválasztó üvegfalon. Dragomán egyenes vonalú, többnyire egy élethelyzetet lét- és egzisztenciálfilozófiai absztrakcióvá sűríteni kívánó novellái akkor jók, amikor nem közvetíteni, hanem érzékeltetni akarnak, amikor a szövegből rekonstruálható antropológia, etika, politika stb. inkább megmutatkozik, mintsem iskolamesteri pedantériával bekereteződik. Természetesen a kötetben erre is találhatunk példákat, ilyennek vélem többek között az Állomás című történetet. És részben ilyenek azok a szövegek is, amelyekben leginkább megmutatkozik Dragomán nyelvi tehetsége, vagyis azok a nagymonológként hömpölygő beszélyek, amelyeknek hosszú mondatai a lélegzetvétel, vagy épp a zihálás ritmusára komponálódtak, és amelyekben gyakran felidéződik A fehér király vagy a Máglya elbeszélői hangjának modalitása. A Puskák vagy galambok című – Tatay Sándor egykoron híres ifjúsági regényének címét parafrazáló – groteszk például m inden további nélkül olvasható A fehér király pszeudorészleteként. (Nem tudom, hogy az Átváltozás című novella Kafka-átirata mellett a kötet egyik leggyengébb írása, az Átkelés mennyiben tekintendő tudatos cím-parafrázisnak, mindenesetre Mándy azonos című, csodálatos novellája nem érdemelte meg ezt a kapcsolatot.) De ilyen, szerintem nyelvileg is eltalált nagymonológ a Teve stroke-ba fulladó magánbeszéde, vagy a Menedék (szintén Dzsátá hangjára komponált) öneltüntető beszédfolyama. A kötet címadó novellája, a Rendszerújra viszont nem csupán remek nyelvi megformáltsága, illetve szerkezeti-poétikai eleganciája miatt kitüntetett darabja a gyűjteménynek,
