Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Tóth László: Az idők változása (Széljegyzetek elszelelt napokhoz, évekhez)
102 (könyvem) befejeztem, a következőt most latolgatom. S mindig ez van az üresjárat pihenőiben. De mondja valaki, hogy a pihenő (pihegő?) nekikészülés, a keresgélés, a rend(szer)teremtés nem munka? Sokszor ez a megterhelőbb, a több – s nem csupán szellemi, hanem lelki – erőfeszítéssel, a bizonytalanság gyötrődésével járó. Ha rend van bennem s köröttem, s ha a megtervezettség és megszervezettség rendje öleli körül, amivel éppen foglalkozni készülök, a munka is sokszor nekilendül, s megy, mint a karikacsapás. (2015. május 20.) Szóköz Halkan, észrevétlenül alakul, formálódik egy jelentős életmű – a szemünk láttára, mégis, azt kell mondjam, észrevétlenül: Halmai Tamásé. Versekben, esszékben, kritikákban, kis prózai futamokban. Ezek az írás művek – mert egymondatos aforizmái is azok, melyek közt, ha úgy veszem, nagyok is szép számmal vannak, regénnyi történetet magukban sűrítők, példának említsem csak ezt a mérhetetlen távlatokat és tágasságokat nyitót: „Vándor sebek a tengeren: hajók” –, szóval írás művei egytől egyig a csend felől érkeznek és a csendbe tartanak. Talán épp azért oly beszédesek. Az ő két mondata közti szóközben is több a közlendő, mint bárki szószátyár mondatözönében. Mert munkái, szövegei azt mondják, amire az embernek már nincs szava. Azt, amiről az Isten is hallgat, s az ember nem juthat hozzá, csak az Isten felérzésével, az isteni magába abszorbeálásával. (2015. május 20.) Keleti/nyugati Keleti észjárás – nyugati agy = transzcendens realista? (2015. május 20.) Bowie Tegnap minden híradásban vezető helyen a Saul fia Golden Globe-díja. Meg David Bowie halála. Ez utóbbihoz kapcsolódik Sebők Zoltán tárgyszerű szűkszavúságában is beszédes Facebook-bejegyzése. Íme: „Véletlenül láttam valamelyik égi tévécsatornán, úgy másfél évtizeddel ezelőtt. Stúdióbeszélgetés zajlott éppen, több résztvevővel. Egy kérdésre válaszolva David Bowie Roland Barthes-ra hivatkozott, mire a műsorvezető nyeglén visszakérdezett, hogy ki az a Roland Barthes. Bowie rendkívül dühös lett, és válasz helyett felszólította a műsorvezetőt, hogy ha tényleg nem tudja, kiről van szó, menjen haza és olvasson. A műsorvezető nem mozdult. David Bowie felállt és elhagyta a stúdiót.” Hát nálunk? Hát mi? Pedig hány műsorvezetőnk felállhatna nálunk is! A különbség csupán annyi, hogy mi sem állunk fel… (2016. január 12.) Rend Szétnézve magam körül, annyira nincs rend sehol, egyetlen területen sem, hogy az embernek az az érzése, nagyon sokak erős érdeke, hogy sehol, egyetlen területen se legyen rend a világban. (2016. január 29.)