Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Tóth László: Az idők változása (Széljegyzetek elszelelt napokhoz, évekhez)
99 néhány könyve(ke)t megjelentető, kényszer és szükség szülte képződményről tudok, kiadóról nem. A kiadó ugyanis, a szó klasszikus és nemes értelmében, számomra: műhely is, szellemi képviselet is, szakértelem is, számos szakma (mesterség) találkozása és együttműködése is. Közeg. Önmagában is, és együttesen is azt alkotnak. Én ezt a közeget mai napság sehol nem találom kicsinyke töredékprovinciánkban. Tovább tehát tárgytalan ( tárgyatlan ) lenne minden válaszom. S különben is, talán Cholnoky Viktornak volt igaza, aki az ilyetén, e mostanihoz hasonló megkeresésekkel kapcsolatban így válaszolt a fiatal Füst Milánnak, akit mint fiatal újságíró-gyakornokot küldtek el hozzá egyszer: „...körkérdésekre nem felelek, csak akkor, ha maga az Úristen fordulna hozzám, művének véleményezése végett.” Nos, ez most részemről is megfelelő válasznak tűnik. Hát így... (Dsz., 2014. október 13.) Civil Ács Margit mondja Mándy Ivánról az e havi Kortársban: „naphosszat kószált a mondataiért” . Megfogta már valaki ilyen tömören, lényegre törően – s ugyanekkor finoman – a Mándy-féle próza lényegét? S még azt is mondta ugyanitt róla: „Professzionális civil” (értsd: az irodalom világában). S ez a meglátása is tökéletes(en ráillik Mándyra). Vagyis a fentiek is igazolják, hogy Mara milyen érzékeny olvasónak – a legérzékenyebbek közül való. Egy igazi, elhivatott civil a hivatásos irodalommagyarázók között. (2014. október 14.) Mítosz Akárhogy is vesszük: az ember mítoszokat eszik . Kérdés, hogy új mítoszaink alkalmasak-e egészséges táplálkozásra? Vagy a bennük levő napjainkbeli adalékanyagok mennyire károsak az egészségére? (2014. november 2.) Visszaszámlálás Elhűlve olvastam a minap a legfrissebb Opusban, hogy a (szlovákiai magyar) pályakezdők részére évente meghirdetett Pegazus-pályázatra, a verskategóriában, az idén mindössze négyen jelentkeztek, írd és mondd: huszonnégy verssel! A szóban forgó pályázatok történetében ez kétségtelenül a mélypontot jelenti, ami önmagában is tünetértékű, s ahonnan kétséges, van-e, lehet-e visszaút. Emlékszem, amikor – első öt évében, 2006–2010 között – magam is zsűriztem ezt a pályázatot, a felhozatal még lényegesen nagyobb volt, jóllehet már akkor sem voltam/lehettem elégedett vele, s már akkor is arról panaszkodtam, hogy értékelőbizottságunk „több örömét lelte az epikus, mint a verses kísérletekben”. Azonban az akkori 18 verses és 9 prózai – tehát összesen 27 pályázat mégiscsak 103 verset s 13 kisprózai kísérletet jelentett, ami ugyan a következő esztendőre valamelyest emelkedett (37 pályázat: 28 a vers-, 9 a prózakategóriában, mellyel ebben a csomagban összesen 136 vers és 17 kispróza érkezett), egy évvel később
