Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Borsodi L. László: Baka István „apokrif” költészete
67 kötetben, illetve a ciklusban elfoglalt helyén a vers nem a világ egész éről beszél, akkor (utóbb) kihagyta, vagy nem is helyezte el kötetben. Így lehetséges az, hogy Baka István első verseiből saját kánonjába 9 viszonylag kései, az 1969-es Nem vagy itt címűt leszámítva, 1970-ben vagy azután keletkezett költeményeket emelt be. Ilyenek például: a Nyár. Délután ; a Végigver rajtad ; a Temesvár. Dózsa tábora stb. A Baka egyes verseiből, ciklusaiból, köteteiből és különösen a költői életmű summázatát képező Tájkép fohásszal című könyvből, valamint a költőnek a különböző megnyilatkozásaiból kiolvasható önszigor, alkotóetikai, nyelvi fegyelmezettség mellett tehát filológiai- irodalomtörténeti szempontból is szükségszerű volt a tudatosan felépített teljes Baka- versuniverzum megértéséhez és annak kiindulópontja, háttere összetettségében való látásához, hogy már 2003-ban a Tiszatáj-életműsorozat részeként a Versek ben összeálljon egy függelék a költő által gyűjteményes kötetekbe fel nem vett, az alkalmi és tréfás verseiből, a vázlatokból, töredékekből, változatokból vagy addig a hagyatékból előkerült szövegeiből. S milyen jó, hogy 2013-ban úgy döntött a jogörökös, hogy az Összegyűjtött versek ben 2016-ban ezek kiegészülhetnek a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum Irodalmi Kéziratgyűjteménye által megőrzött, főként fiatalkori verskísérletekkel, amelyeket Bombitz Attila irodalomtörténész körültekintő és pontos filológiai, szerkesztői munkája tett hozzáférhetővé a kutatóknak, olvasóknak, s amely kötet a Függelék kel együtt immár Baka István költészetének eddig (2018) legteljesebb gyűjteménye, egy újabb, tán ehhez képest is bővebb kiadás megjelenéséig a Baka-költészetet vizsgáló kutatás alapja. A szerkesztő a kötet Utószó jában rögzíti is azokat a poétikából következő alapelveket, amelyek meghatározták filológiai munkájának, a Függelék (újra)szerkesztésének az irányát. A Tájkép fohásszal Baka által összeállított és Bombitz által helyreállított ciklusrendje után a versek, vázlatok, változatok és töredékek szöveggenetikai, formai és műfaji szempontok szerint tagolódnak fejezetekre, az időrendet követve mind a versek keletkezését, mind esetleges publikálásukat illetően. Ezért tehát úgy tekintek a Függelék re, mint forrásra, mint szövegek gyűjtőhelyére. A Korai versek a költő gyerek- és kamaszkori verseit tartalmazza az első verskísérletektől az első publikációig. A Gyűjteményes kötetekből kimaradt versek című fejezet azokat a műveket foglalja magába, amelyeket Baka egyes köteteibe felvett, de az Égtájak célkeresztjén és a Tájkép fohásszal című gyűjteményes köteteibe már nem kerültek be. Ebben a ciklusban kaptak helyet a csak folyóiratokban, napilapokban napvilágot látott, de kötetbe fel nem vett versek is. 10 Az Alkalmi és tréfás versek darabjai arról árulkodnak, „hogy minden komoly költészetet, még ha nem is gyakran, játékra csábít a rím, a metrum, s e játék során – a formát és a költői eszköztárat illetően – mesteri munkák születnek.” 11 A Vázlatok, töredékek, változatok című fejezet részben a költő életében megjelent folyóiratbeli publikációk azon darabjait tartalmazza, amelyek az újraközlés során alapvető változáson mentek keresztül, részben a késznek aligha nevezhető verseket, amelyek a hagyatékból kerültek elő kéz- vagy gépirat formájában. A fejezet szövegei kapcsán egyet lehet érteni Bombitz Attila véleményével, amely szerint a „már publikált, a későbbi továbbírás következtében azonban már előszöveggé vált, illetve a kevés számban 9 A tanulmányban a kánon , kanonizálás fogalmát abban az értelemben használom Baka István költészetére vonatkoztatva, hogy a költő a Tájkép fohásszal című könyvében módosította, újrarendezte korábbi köteteinek a verseit, ciklusrendjét, és az alkotás felől lezárta, ezzel hivatalosította és véglegesítette, azaz kanonizálta költői testamentumát, hátrahagyva, hogy mi az, amit Baka István költészete címén tisztelnünk kell, és azt is, hogy melyek azok a szövegek, amelyek kiestek ebből az egyszemélyes kánonból az alkotói-szerkesztői műhelymunka során. Fogalomhasználatomban ezek a kihagyott, kimaradt szövegek képezik a költő „apokrif” költészetét. 10 Vö. Bombitz Attila: Utószó , 529–531. 11 Bombitz Attila: Sztyepan Pehotnij feltámadása , 54.
