Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Vári Attila: Prudencia nővér gyónása
32 Vári Attila Prudencia nővér gyónása „A gyűlölet a gyengék haragja.” Alphonse Daudet Amikor Meyer Ottó professzor, jóval Benedek testvér temetése és Prudencia nővér nyomtalan eltűnése után befejezte a református prédikátor-írókról szóló tanulmánykötetét, el akarta adni a vidéki házat, de nem volt a faluban a sok tucat üres ingatlanra egyetlen érdeklődő sem, így egy hajléktalanmenhelynek ajánlotta fel, nyaraltatónak olyanok számára, akik vissza szerettek volna vergődni a társadalomba. Valaha arra gondolt, hogy egyik kedvenc könyve, Alphonse Daudet Levelek a malomból mintájára karcolatokat ír a faluról, aztán amikor kezdte megismerni azt az egyáltalán nem idilli világot, bár itt is volt dombról bukfencező erdőcske, mint Daudet szélmalma mellett, már csak munkája befejezését várta, hogy megszabadulhasson attól, amit már nyűgnek érzett. Úgy vélte, hogy ő is szélmalomban él, de nem a háza, hanem a falu az a malom, amelynek ugyan nincs vitorlája, de kövei megőrlik őt. – Isten malmai lassan őrölnek – mondta kollégáinak, akik nem értették, ha már annyit költött, hogy a romokból ismét élhető ház legyen, akkor most miért akar megszabadulni tőle. Utolsó tettként, még a házban, a kézirat első oldalára ajánlást írt. „Ajánlom Prudencia nővér és Benedek testvér, azaz Soror Prudencia és Benedictus fráter emlékének, akik életük történetével megértették velem, hogy egy közösség, vagy a hatalom által keltett gyűlölet túlélheti a gyűlölet tárgyának halálát is.” Meyer Ottó, a Tudományegyetem irodalomprofesszora, azon a temetés utáni hétfői napon nem utazott haza. A parasztházban maradt, amelyet évekkel korábban építtetett újjá, mert azt hitte, hogy a fővárosi nyüzsgés után, ebben a szeretni valónak hitt környezetben, végre befejezheti a kálvinista és lutheránus reformátorok irodalmi tevékenységéről egészen új megvilágításban értekező könyvét. Dolgozni akart vasárnap is, de nem úgy alakult az a hétvégéje, ahogy szerette volna. Vasárnap utolsó útjára kísérte sakkpartnerét, akiről voltaképpen semmit sem tudott barátságuk kezdetén, s lényegében a temetés utánig sem. Csupán csak sejtette, hogy valaha lehetett valaki a szálegyenes tartású, nyolcvanas éveiben járó partnere. Görög és római klasszikusokat idézett, latin és ógörög verseket citált
