Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Hász Róbert: Fábián Marcell és a táncoló halál
27 rólam, ahogy mindenki más is a házban, hogy rendőr vagyok. Nem látta, hogyan néztek ránk utána? – Nem… – Hát én láttam. Amália közelebb jött, és karba tett kézzel megállt előtte. – Maga tudta, és leengedett közéjük? Egyedül? – Nem sejtettem, hogy ilyen fokú az ellenszenvük! Hogy maga ellen is fordulnak. Amália farkasszemet nézett vele. – Fogadjunk, azt is tudta, hogy ma fogják letartóztatni! Kelletlenül bólintott. – És nekem nem mondta! – Nem tehettem. Kötött a titoktartás. Emília kért meg tegnap, hogy menjek el újra a rendőrségre, és próbáljam meg kieszközölni, hogy Giorgiót még ma tartóztassák le, méghozzá itt, a házban, mindenki szeme láttára. – Meg akarta alázni. – Valószínű. Abban bíztam, az akció lezajlik, mielőtt visszaérünk Abbáziából. Sajnos nem így történt. Szóval, láthatja, valahol mégiscsak bűnrészes vagyok ebben a mai incidensben. – Akkor is! – dobbantott Amália mérgesen. – Maga rendőr, a dolgát végezte, az meg egy imposztor, lázító! Aztán elfordult, elment az asztalig, kicsit dobolt rajta az ujjaival, majd hirtelen megfordult. Tekintetében harag égett, kicsi, háromszög arca kipirosodott. – Hát mit képzelnek ezek a bugrisok magukról?! Hogy így viselkedhetnek velünk? Marcell, ez nem maradhat így! Én nem akarok ezekkel egy fedél alatt lakni még három hétig. Marcell! – Igen, kedvesem? – Menjünk haza! Hagyjuk itt ezt a beképzelt bagázst! – Menjünk haza? – Azonnal! Már holnap táviratozunk Julikának, hogy készüljön fel az érkezésünkre! – Egészen komolyan mondja? – A legkomolyabban! Most meg mit vigyorog, mint a vadalma?
