Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Beke József: A Bánk bán legújabb szövegéről
122 De hiányzik az a jegyzet, amely utalna a mitológiai Zeusz szokásos ábrázolására: a magasban a főisten, markában a villámokkal. (Itt megjegyzendő: Katona olyan következetesen kerüli szülőföldje ö-ző nyelvjárásának látszatát is, hogy nemcsak egyetlen föl- igekötőt sem használ, hanem itt a félreértést is kockáztatja: úgy is érthető, mintha csak az ország egyik felére vonatkozna Bánk nádori hatalma.) Az e két klasszikus kép eredetére utaló jegyzethiányt azért érzem említendőnek, mert fontosabbnak gondolom őket a drámai kifejezésmód szempontjából és Katona műveltségének mércéjeként is, mint némely, csupán az események hátteréül szolgáló történeti tény bőséges jegyzetét. * Amiről az alábbiakban szólok, voltaképpen olyan probléma, amely egy mai magyar nyelven írott szövegben szinte megvalósíthatatlan. De hogy talán mégsem, arra bizonyíték éppen e tárgyalt könyv 29. oldalán, a mai nyelven szóló részből származó két idézet: (Ottó): „Szerelmet érzek én… a Szerelem, a szép élet fénye, a valódi jó, a nagyszerű dolgok forrása… ez igen, ez!” (Biberach): „Ó, te felforgató Szerelem!” Nádasdy kitűnő érzékkel, a nagy kezdőbetűvel emeli ki itt azt, amit a két szereplő (bár különböző érzelemmel: Ottó elragadtatott lelkesedéssel, Biberach inkább ironikusan, gúnyosan) hangsúlyozni akar. A fordító bizonyára azért teszi, hogy nemcsak az olvasó, hanem a színész számára is figyelmeztető legyen: ez a szó itt igen fontos, tehát valamilyen módon kiemelésre méltó. És éppen így gondolta és tette ezt annak idején Katona is. Színész és rendező is lévén, őbenne a drámaíró is arra törekedett, hogy a „holt” szöveg a lehető legtöbb információt tartalmazza az előadók számára. Ezért bőségesek a színi utasítások meg a szokásos írásjelek: kettőspont, felkiáltójel, kérdőjel, gondolatjel, kiemelt szedés. Tény, hogy Katona a dráma eredeti szövegében – amint a kitűnő kritikai kiadásban (390–991.) Orosz László külön is szól róla – bizonyos szavakat, főként főneveket nagy kezdőbetűvel írt. Ez lehet a korabeli, még teljesen szabályozatlan helyesírásnak, esetleg a német nyelvnek a hatása is. Tudjuk, hogy a dráma legelső kiadása száznál több nyomdahibával készült, az is kiderült, hogy már a második kiadásban alapos szövegváltoztatások történtek, s a kisebb- -nagyobb beavatkozások a továbbiakban is végigkísérték a Bánk bán kiadásainak szövegét. (Mintha a kiadók erre való biztatásnak vették volna Toldy Ferenc kijelentését: „Katona Bánk bán ja olvasatlan maradt rossz nyelve miatt” .) A szerző eredeti nagy kezdőbetűi természetesen elsőként eltűntek, s látszólag ez a legkevesebbnek tűnik a változtatások tengerében. Csakhogy megfigyelhető: Katona a maga szövegében (lásd a Kritikai Kiadást) bizonyos szavak nagy kezdőbetűjével is közölni próbált valamit. Ezek eltüntetése nyomán áldozatul esett az alábbi finom, de határozott (nem is főnévi szóban lévő!) nagy kezdőbetűs célzás is, amely egyrészt a királyné jellemzésének is eszköze, hiszen Gertrudisnak a saját öccse iránti gőgjét, fölényét érzékelteti; másrészt ugyanakkor a köztük lévő rangkülönbségre is rámutat a két személyes névmás (ezeket és a továbbiakat én húzom alá) kezdőbetűje: Gertrudis: „Ki vagy t e? És ki É n?”
