Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Fried István: Egy ifjú romantikus tévelygései (A gyötrődő és a többiek)
105 Az 1822/1823 évszámjelzéssel ellátott Helvilához című versben 18 teljesedik ki a Vörösmarty-líra völgylátomása, olyaténképpen, hogy a szintén az európai lírával rokonítható dél-képzet szerves részévé válik. A délnek és a völgynek együttes megjelenítése egyfelől az álominak új sugalmazásával szolgál, másfelől a jelenésnek, a képzeletinek (nem utolsósorban a Csongor és Tündé ben kiteljesedőnek) biztosít helyet a romantikus tér újabb helyeit magyar lírává avató költői fordulat során. Immár nem ékelődik a beszélő és a megszólított közé egy külső tényező; a beszélő közvetlenül, áttételtől mentesen van jelen, szól és megszólít, de bizonytalanságban (is) hagy. Hiszen nem dönthető el kétséget kizáró bizonyossággal, egy álomkép tűnik-e föl, így az álomképet vágyja-e utolérni, megragadni a beszélő, vagy az álomiba transzponált szituáltság készteti-e a megszólalásra. Itt, ebben a versben történik meg a való(?) s az álom között a határátlépés, az álom tűnik valónak, oly szemléletes az álomképként megjelenő „lány” színre hozása, hogy akár valónak is elhihető lenne. Csakhogy az álomiban föltetsző leány köré rajzolt „világ”, és maga az álom sem kevésbé szemléletes tényezője a megszólalásnak. „Miért jelensz meg álmaimnak / A déli tájak völgyiből” – hangzik a nyitány, hogy a kérdésre a második versszak ekképpen kezdje válaszát: „De hol vagy? Ah csak álmaimnak / Jelensz meg, eltűnsz álmaimmal / A déli tájak völgyibe.” A Vörösmarty-líra völgyképzete ezáltal lényeges új mozzanattal gazdagodik, a dél olyanképpen földrajzi jelölés, hogy magával hozza az ismeretlen vidék varázsát, a délszigetek „misztiká”-ját, azt a különöset, amely az elvágyódásnak, egy boldogabb tájnak, a meseiségnek képzetével azonosul. Ezt csak fokozza az álomi föltűnése; mintha a bús vándorok előtt érzékelhetővé és létrehozhatóvá válna a célba érés: az álomba merülés és az álommal együtt megvalósuló végtelenségtudat a romantika magyar szótárának tetemes bővüléséhez járul hozzá. A Helvilához egyike azoknak a verseknek, amelyek kétségtelenné tették a romantikus líra áttörését, visszavonhatatlanul, és körvonalazták azt a perspektívát, amely aztán arra ösztönözte (főleg az 1830-as esztendőkben) a magyar költészetet, hogy ne csak szókincsében, hanem teljesen váltson hangot. Vörösmartynak ez a gesztusa szuverén (irodalmi) múltértelmezésből fakad, a kritikai kiadás jegyzetanyaga bőségesen dokumentálja, hogy mennyit köszönhet a Helvilához Kazinczy Ferenc Osszián-fordításainak 19 (a kutatás a szerelmi halál európai elterjedtségű motívumának fölbukkanását könyvelte el). 20 A magam részéről emellé inkább azt tenném, Vörösmarty hogyan írja át, miképpen fogalmazza újra, mint alakítja személyes érdekeltségűvé Kazinczy Osszián-átültetésének krónikás hangvételét, az olykor parttalanul áradó prózaverset dalszerűvé, összefogottá, szerkesztettebbé tömörítve; bizonyos rekvizítumok átvételével mint találja meg ezeknek a mintául választott szövegtől eltérő helyét a versben. A leírások magasfokú retorizáltsága alapvetően különbözik a Kazinczyétól, akinek beszélője hasonlatokat épít egymásra, a Vörösmartyéval szemben, aki önazonos alakot jelenít meg, megszólalásával írható le az álomi alak, a beszélő megszólításaival eltörli a távolságot a valónak hitt és az álomi között. Ami azonban ismételten felhívja a figyelmet a hangnemváltásra, az éppen a motívumok átépítése, gazdagítása, a déli tájak völgyi nek jelentésessé emelése, oly érte18 Szerb Antal: i. m., 29. jelentőséget tulajdonít a Helvila-verseknek, Tóth Dezső: i. m., egyik verset sem említi. 19 Kazinczy Ferenc Osszián „minden énekei”-t lefordította, és kilenckötetes fordításgyűjteménye VI. és VII. köteteként adta közre. Modern kritikai kiadása: Kazinczy Ferenc Művei. Szép Literatura, s. a. r. Bodrogi Ferenc Máté. Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012, 569–818. Jegyzetek: 1115–1123. 20 Szerb: i. m., 28. A szerelmi halál a Tristan és Izolda történet sok évszázados hozadéka. Elisabeth Frenzel: Stoffe der Weltliteratur . Stuttgart: Alfred Kröner Verlag, 1976, 740–746.
