Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Bombitz Attila: A látható és a láthatatlan (Kovács Lajos pályaképe és irodalmi hagyatéka)
43 nagyszülők és a szülők történetét, piliscsabai gyerekkorát és dorogi fiatalságát, főiskolás és katonaviselt kalandjait szimultán, időváltó elbeszélői módszerrel, melynek segítségével kirajzolódik az emlékező – az eseményekhez distanciával forduló – reflektált fejlődéstörténete. A Hosszúra nyúlt árnyékaink című további „talált” elbeszélés, melyet Virág Jenő közlése szerint az Esztergomi Helikon számára készít elő publikálásra 1990 körül (és amely kiadvány végül nem jelenik meg), a regény további, időben későbbi részét képezheti. Az elbeszélésben ugyanaz az egyes szám első személyű, távolságtartó elbeszélői magatartás a meghatározó, mint a regényfejezetekben; a mindkét szövegkorpuszban előforduló szereplők 1989-es rendszerváltás kontextusában idéződnek meg. Ezzel a regénytöredék egésze laza, de egymáshoz tartozó fejezetekben mintegy félszáz év magán- és közösségi történelmét fogja össze. De csak feltételezéseink lehetnek arról, hogyan és meddig mélyült volna tovább ez az erősen reáliákra építő, szociális érzékenységű, a személyest a közösségi múlttal folyamatosan dialogizáló család- és származástörténet. Valószínűleg nem véletlen, hogy irodalmának egésze, minden műfaja, legyen az vers, mese, kamasztörténet, ifjúsági regény, elbeszélés, rövidtörténet, családregény, mind problémacentrikus és valamilyen – direkt vagy áttételes módon – a személyes, de közérdekű tapasztalatot rögzíti, múlt és jelen összefüggését vizsgálja, egymásra hatásukat elemzi. Választott szakmája, a tanárság, az irodalom és kultúra szeretete, közvetítése különösen gazdag, már-már zavarba ejtően több műfajú alkotó egyéniséggé avatja. Ezzel a páratlan tulajdonságával amellett, hogy országos hírnevet ifjúsági íróként szerez, közvetlen lakóhelye, Dorog és környéke valamint megyéje, Esztergom-Komárom megye legavatottabb kultúrtörténeti ismerőjévé lett. Nem véletlen az a kettősség sem, hogy két kulturális lapnál, a szegedi Kincskereső nél és a tatabányai Új Forrás nál érzi magát leginkább otthon, utóbbinál évtizedeken át „valóságrovat”-vezetőként. Monostori Imre, az Új Forrás egykori főszerkesztője Levélhozta és más történetek (2019) című könyvében idézi meg együttműködésüket: „Ma úgy látom: az általam megismert alkotói teljesítményeit tekintve elsősorban kritikus, ifjúsági író és helytörténész volt ő. És nem is akármilyen egyik szakmai területen sem. ” A látható életmű továbbépült – konzekvensen és minden műfajában, láthatatlanul. Az itt közölt írások ennek a szerzői életműnek az örök műfajait reprezentálják: a verset, a családtörténetet és a mesét – a láthatatlanból láthatóvá téve néhány pillanatot. Mindegyikük számítógépen talált fájlok alapján kerültek rendezésre, szerkesztésre és publikálásra: a versek a 2013–2015 közötti utolsó versek közül származnak , az Átizzadt nagymama-ingek a tervezett regény második fejezetét alkotja, az Egymesében három pedig Kovács Lajos üde és színes MeseVilágának végtelen fonalát gombolyítja tovább.
