Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Zelei Miklós: Gyilkos idők (Epikus improvizáció, II. rész)
27 – Maga nekem nem parancsol! – Ármány őrmester becsapja az ajtót maga után. Nem tudja, hogy a parancsol szó kiejtésével mindkét lakodalmi disznót megidézte. Jobbról, balról majd közrefogják és nászindulót röfögve vezetik az anyakönyvvezető elé. De a rendőrparancsnok az igen, az parancsol neked, te gazember. A parancsnok elvtárs tagja a Jövő Daráló Bizottságnak. – A rendőrparancsnokot! – mondja Munyi titkár a telefonosnak. Tajték, az orosztanár ordítja össze a tanulókat az iskolaudvaron. A kukoricagóré mellett sorakozó. Az igazgatónak bejelentése van. Tajték most is be van rúgva. Ő tanít meg bennünket a szamártejkészítésre. – A legolcsóbb motalkó, gyerekek! – mondja egy délután a hatodikosoknak. – Kell egy nagy uborkásüveg. Ötliteres. Az a jó. Abba fér. Teszünk bele egy kiló cukrot. Ha nincs pénz, felet. Öt deka élesztőt. Teleöntjük vízzel és állni hagyjuk. Erjedjen a finom alkohol. Három-négy napot. Négy biztos elég. Kész. Itatóspapíron átszűröm egy másik uborkásüvegbe és azonnal lehet inni. Tudjátok, hogy fejbe vág! Mindig van készen is. Kóstoljatok bele – és mindnyájunknak önt egy vizespohárral. – Ugyehogy milyen jó. Egészségetekre! – Egészségire, tanár bácsi! Amikor az igazgató beszél, a gyakorlati teremből kihozzák az olajos dobogót, ami a falhoz döntve várakozik a nagy alkalmakra. A bedeszkázott kerekes kút elé teszik. Az igazgató a közepére áll. Feje f ölött galambok keringenek, dobolnak, turbékolnak. Körülötte, a dobogó mellett, jobbról, balról a tanárok. Meg az itatóvályú. De jó volna, ha tele lenne szamártejjel, nézi Tajték, amikor, egyetlen alkalommal, ő is a dobogón áll. – Ember a világűrben! – kiáltja Tajték, és nézi az itatóvályút. – Garagin! – kiáltja. Megáll. Jó lenne bedönteni legalább egy kevertet. Már pont elindul a kocsmába, amikor jön a hír, és az igazgató megállítja. – Te vagy az orosztanár – mondja az igazgató. – Te jelented be – lökdösi föl a dobogóra. – Garagin őrnagy! – Tajték ijedten körülnéz. – Tudjátok, mi történt, gyerekek? – a legszívesebben azt mondaná el, hogy basszátok meg, a kocsmába akartam menni, hogy igyak egy felest. Ember a kocsmában! Egy fél kevertet egy korsó kőbányaival. Az most nagyon kellene. A kőbányait nem is az ivás miatt elsősorban, hanem hogy lemossa a tömény szagát. De ez a hülye megállított. Ehelyett azt mondja: – Ember a világűrben! Legyőztük Amerikát! Az imperializmust. Garagin őrnagy személyében – és akik nem tanulnak tovább, azok ma is így mondják: Garagin. De most az igazgató áll a dobogón: – Itt áll előttem, az első sorban tanulótársatok, Rebeka. Mindenki ismeri és szereti őt. A tizenkilences vörös sipkás huszárveterán, Nagy Demeter elvtárs egyetlen unokája. Tanulótársatok, Rebeka sorsának jelentős javulásáról szólok most nektek, gyerekek. Tanulótársatokat, Rebekát mától Ármány Rebekának hívják. Ez a neve. Jegyezzétek meg! Tapsoljuk meg Ármány Rebekát! És énekeljük el az Internacionálét.
