Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Zelei Miklós: Gyilkos idők (Epikus improvizáció, II. rész)
11 – Nem volt buta lány! – mondja Jarmila. – Tanítottam. – Szegény Bélay bácsi! A krampusz már itt van. Várhatják a Mikulást – mondja dr. Dupay Ibolya. A túloldalon, a kocsma előtt magas, fekete fiú, zsebre dugott kézzel. Körülötte, néhány méteres távolságot tartva, helybeliek állnak. Figyelik. Lupták, a bicikliőr merészkedik közelebb. Mutatóujját végighúzza a fiú alkarján. Utána megnézi az ujja hegyét. A fiú nevet. Kezet nyújt a körülötte állóknak. Döbbenten nézik a tenyerét. – Ezeknek fehér a tenyerük – mondja dr. Dupay Ibolya. – Meg a talpuk. – Nálunk jár egyetemre?! – mondja anyám. – Ahelyett, hogy visszamenne az őserdőbe, az apjával csürdöngölőst járni meztelenül a tűz körül, cupákkal a kezében. Láttam az újságban, Budapestre valami néger táncegyüttes jött. – A tévé is mutatta – mondja Fuscher Anni. – Igen. A nők félmeztelenül ugráltak – mondja anyám. – Nekik lehet? Majd én is úgy megyek dolgozni. – Most már ez lesz – mondja dr. Dupay Ibolya. – Fölháborító – mondja anyám. Becsukja az ablakot. – A jó gazdák, kulákgyanús elemek, akik úgy-ahogy megúszták – mondja dr. Dupay Ibolya –, és sikerült nekik bemenekülni a Malinovszkijba, űzik el a gyerekeiket. Egy fél emberöltővel ezelőtt egy tapodtat se engedték volna őket. Itt a föld. Abban dolgozzatok! Ma meg? Menjetek! Tanuljatok. Ne maradjatok itthon cselédnek. Az apák meg isznak. A Bélay bácsi is. Amikor ügyeletes vagyok, hozzám hozza az Ármány rendőr a botrányos részegeket. – A férjem is volt már? – kérdezi Jarmila. – Értelmiségieket nem hoznak be – mondja dr. Dupay Ibolya. – A Bélay bácsit is hozták már. Hogy igazoljam, nincs rajta külsérelmi nyom. Ezek az öreg parasztbácsik nagyon nehezen vetkőznek meztelenre egy nő előtt. Még akkor is, ha orvos. Nekem meg körül kell járnom, hogy nincs rajta sérülés. – Azelőtt nem kellett igazolás – mondja Fuscher Anni. – Agyonverték őket és kész. Apámat is. Még halotti bizonyítványt se adtak. Máig. – Gondolom, utána verik össze őket – mondja dr. Dupay Ibolya. – Ha már náluk a papír. Visszaülnek. Töltenek. Rágyújtanak. Isznak. – És ebből a négerből orvos lesz? – kérdezi anyám. – Levetkőzni előtte? Jaj! Az izéje is fekete? – Én nem láttam – mondja dr. Dupay Ibolya. – De majd megkérdezem a Bélay Annát. Mint kolleginát. Nevetnek. Most először a délután, az est folyamán. Tele szájjal. Fölszabadultan. – Nem hiszem, hogy olyan jó vele – mondja dr. Dupay Ibolya. – Akkor jó – mondja anyám. – Mind büdösek – mondja dr. Dupay Ibolya. – A faji mirigyek másutt vannak ezeken a négereken, mint rajtunk. Nem úgy izzadnak, ahogy mi. Ezért érezzük őket büdösnek. Hatalmas magyarnótázás hallatszik a kocsmából. Hegedű. Bőgő. Tangó- harmonika. Itatják a fekete fiút. Már Bélay Anna áll a kocsma előtt. Vinné haza a
