Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Zelei Miklós: Gyilkos idők (Epikus improvizáció, II. rész)
9 – Párizs – mondja anyám. – Ez az állat – válaszol Tajtékné. – Megvert? – kérdezi Fuscher Anni. – Négykézláb jött haza – mondja Tajtékné. – Tegnap este is. – A fejével tolta be a bejáratot, látták néhányan – mondja dr. Dupay Ibolya. Akit nem szabad Ibi néninek szólítani. Ibi néni mindenki lehet. Őt meg doktor néninek kell hívni. – Kinézek az ablakon, látom, hogy dülöngél haza. Gyorsan zárom az ajtót befelé. Te disznó, takarodj innen, mondom neki. De hiába. Megfeszíti magát és bőgve nekiront a bezárt ajtónak. – A Trkics Piri néni délelőtt a rendelésemen már úgy pletykálta el, hogy négykézláb, a fejével. Képzelje, főorvosnő! Tajték tanár négykézlábra áll és a nagy ökör fejével bőgve nekiront az ajtónak. – Már megcsináltattam – mondja Tajtékné. – Kérsz még? – kínálja Fuscher. Nem vár választ. Önt. Isznak. – Népköltészet – mondja dr. Dupay Ibolya. – Tiszta népköltészet. Ülnek a várómban, unatkoznak, és kitalálnak mindent. A Trkics néninek fél tüdeje van. Már semmihez nincs benne erő, csak ahhoz, hogy gonosz legyen. Ez tartja a népben a lelket. Bennem is. – A kislány ott alszik – mondja Tajtékné. – Ez az állat meg odatántorog, föltépi a ruhásszekrényt, telihugyozza, közben röhög. – Megvizsgáltatnám a vizeletét – mondja dr. Dupay Ibolya. – Hol tart a veséje. Lehet, hogy már nincs sok neki hátra. – Az volna a jó – mondja Tajtékné. Öntenek. Isznak. – Utána hanyatt dől a gyerekágy mellett és elalszik – mondja Tajtékné. Alig bírtam kihúzgálni a bejárat elé. Több, mint egy mázsa – Tajtékné sír. – El is van hízva – mondja dr. Dupay Ibolya. – Ráadásul. – A napközi ebédlőjében... – mondja Tajtékné. – Ott mindig olyan zsírszag van – mondja dr. Dupay Ibolya. – A mosogatóba visszavitt tányérokról összegyűjti a maradék húscafatokat, mócsingot, újságpapírban, a zsebében hozza haza és zabálja – mondja Tajtékné. – Velünk is meg akarja etetni. – Ne sírjál, Jarmila – mondja Fuscher. – Ma is reggelig takarítom a szekrényből a mocskot, mosom a ruhákat. És nyolckor már magyaróra. Azért nézek így ki. Hát nem aludtam semmit. – Nincs szebb annál, mint amikor az a munkád, hogy egész nap a művészetek, az irodalom – mondja anyám fölriadva a padám-padámból. – Te legalább kárpótolod magad. De én? Te Ady-verseket olvashatsz reggeltől estig. A Tuileriák kertje. A Szajna-part. Szent Mihály útja. Edith Piaf! De én? – szaval: Küzdöttem, csókoltam szomorú rogyásig, De csak ha biztatott az a némber másik. – De kev és férfi tudja ezt. Ha biztatott!... Csak rárontanak az emberre – mondja dr. Dupay Ibolya.
