Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Vörös István: Nem azt mondom; Capri márciusban; Önarckép 1984-ből; Emlékeztető (versek)
4 Capri márciusban Az ösvény tenger és ég közt vezet, a túloldalról szikla tartja. Valami fel-től feldobódva követem lépcsőit a Holdba. Nem menni fel, nehéz lehet. A vágy repít az űrön is túl, a szép mögött marad titok, a normál élet összerándul, a kiránduló támolyog. Az első gyíkok sütkéreznek, hátuk még szürke, mint a kő, ha lesz bennük már több erő, harsány kékek és zöldek lesznek. A pillantásuk így is szédítő. Néz fénye egy kíváncsi szemnek, már csupán rutinból sötétedik. Az árnyékok éjjelig megteremnek, adjunk még fél napot nekik. Pár lepke már, és pár virág a színek jövőjét mesélik. A fal tövén kígyófej kandikál. Az út a víz fölött megáll, ha nem nézek le, az is szédít. Önarckép 1984-ből Mint biztonságot jelentő barlangot a futó vad elől az ágak, gondolataimat úgy takarja a hangom. Valami megérthetetlen alázat. Inkább ülök, mint aki önmagát öregnek képzeli, bár fiatal, micsoda furcsaság, a képzelt póz elég neki,
