Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Hász Róbert: Fábián Marcell és a táncoló halál
8 Emíliáék háza egy kétszintes villa volt, alig kétszáz lépésnyire a tengerparttól. A házat a kormányzósági hivataltól, pontosabban magától a kormányzótól, Szapáry Lászlótól bérelték. Ahogy közeledtek a lugas kijáratához, s feltűnt a kőház épülete, úgy erősödtek a hangok. Főleg női hangok, magasak, csacsogók, nevetgélők, melyek közé időnként férfibasszusok és baritonok szövődtek. – Mikor mondja meg neki? – kérdezte Amália. Odaértek a ház oldalából előrenyúló teraszhoz, és Marcell megpillantotta a napernyő alatt ülő színes és harsány társaságot. – Jobb mihamarabb túlesni rajta – felelte. Feleségét magára hagyta a terasz lépcsőjénél, ő pedig bement a házba. Ahogy belépett az árnyékba, megcsapta a kőfalak hűvöse, közben majdnem összeütközött Giorgióval, aki tálcájával egyensúlyozott a terasz irányába. – Scusa, signore – hadarta az inas a bajusza alatt. Alacsony, barna bőrű fiatalember volt, fürge, ügyes mozgású, aki ugyan soha nem szólalt meg magyarul, mégis minden kérést, utasítást megértett. Fölment a lépcsőn a tágas előtérbe, amit puha, vastag szőnyeg borított. Nyáron a ház tele volt a Birodalom különböző tájairól összegyűlt fizetővendéggel. Emília nem csinált titkot belőle, hogy a ház éves bérletének díját nagyrészt abból az összegből fedezi, amit a vendégeinek a nyári szezon alatt felszámít. Ezt velük is közölte, amikor megérkeztek, talán hogy ezzel is érzékeltesse, mekkora kiváltságban részesülnek, amiért ingyen vehetik igénybe a ház szolgáltatásait. Emília lakosztálya a folyosó legvégén volt. Marcell itt-tartózkodásuk óta egyetlenegyszer járt benne, megérkezésük napján, amikor Amáliával üdvözölték a háziasszonyukat. Két egymásba nyíló nagyszoba, telezsúfolva régi, patinás bútorokkal, csipketerítőkkel, s annyi festménnyel a falakon, hogy a tapéta mintázata alig látszott mögülük. Mindezt Pestről hozta magával még évekkel azelőtt, amikor leköltözött Fiuméba. Kopogott, s az ajtó pár pillanat múlva kinyílt. – Á, maga az. Jöjjön csak be. És csukja be az ajtót maga után, legyen szíves. Marcell becsukta. – Üljön le, fiam. – Köszönöm, inkább állok. Emília helyet foglalt a karosszékében, elvette az asztalról a legyezőjét, és egy mozdulattal szétnyitotta. Marcell megkönnyebbült, hogy háziasszonyuk már nem a tunikát viselte, mint előző nap. Visszatért hagyományos öltözékéhez, a fehér blúzhoz és a hosszú szoknyához. – Maga mindig olyan hivatalos, Fábián úr. A legyező szaporán járt a kezében, tekintetével az övét fürkészte. – Feltételezem, hírei vannak a számomra. – Így van. – Jók vagy rosszak? – Attól tartok, nem túl jók. – Sejtettem. Ezek szerint a kormányzó úr titkárának helytállók voltak az információi.
