Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 10. szám - A. Gergely András: Egy kaland, de nem csak (Havasréti József: Nem csak egy kaland)

126

A. Gergely András

Egy kaland, de nem csak

Pesti miliő, tudóstársaság, mélytitkos kalandesélyek, esendő párkapcsolatok, s még

esetlegesebb életremények. Rejtelmes korszak, akárha lehetne a hatvanas évek vége,

hetvenesek eleje…, rejtelmes tér, melyben éppúgy megfér világvárosi félnyomor,

mint tudásgyári műhely, vagy kiskocsma és ágybérleti lakás…, meg rejtelmes tudástér is, ahol egzaltált tudorok formálnak valami rejtelmesen mocskos összhatást, átmenetként a nettó méreg és a pszichedelikus lebujdrogok között… Valamiképp minden

függő, kisszerű és teljességében is szánalmasan mocskos – legyen az belbiztonsági

megbízatás, képzetszülte óriásrovar, siralmas kiszolgáltatottság a nemiség partvonalain vagy mocskában… Mítosz, metafizika, valóság és elhallgatás találkozási terében.

Kalandözön, visszafogott habozásokkal.

S bár valamelyest ismeretes előttem a Szerző, de tökre nem ilyen formafaragónak

látom, ahogyan a kötet indul. Valahol Szerb Antal és Mándy Iván között úszik rendszerint, képzeleti alakokkal, parti-szcénákban, a kommunikatív reprezentativitás

röppályáin libbenve. Itt meg oly tömény sodrát hozza a létképtelenségnek, amit csak

kevesen – de tónusában halkítottabban, mint Dragomán György, tépettebben, mint

Szilasi László, titkosabban, mint Závada vagy Darvasi, Grecsó vagy Gion Nándor.

Azonban éppoly professzionalizmussal, mint Parti Nagy, Spiró vagy Krasznahorkai.

Ugyanis Havasréti József újabb regénye, a

Nem csak egy kaland talán éppoly titokzatos, rejtelmes,

1 mint korábbi kötete, az

Űrérzékeny lelkek

. Érzékenységek, nyomozásféle, bizalmas világok, árulók és kibeszélők, zsarolóan emberi létezők. Tiszta,

jócskán hamisítatlan kollektív individualizmus, a megfellebbezhetetlenül önző gén

állapotaiban, közös magány, elszontyolodott kitettség, harsány korkihívások, lendületes portrék. Mintha élt volna akkor, s itt élt volna köztünk…, keressük az utcasarok

azonosíthatóságát, a jellegtelen presszó saroklámpáját, a lakásszínház Hajasát, a

kék öklendést és a borzolt frizurákat, dohánybarna öltönyös ügynököket és blazírt

professzort. Mintha-ismerősök. Leírtak, megfilmesítettek, de másként. Underground

krimi – vagy csak pszichedelikus búvárlat életképekkel…? Vadkeleti professzorral,

drogkísérletes bérvagányokkal, alternatív metafilozofikus kérdésekkel, egzisztencialista szociodrámába betekerve…? Valahol minden hőse a kaland életérzésében közös,

de összességükben nemcsak kalandosak, hanem tévelygők, esetlenségükben is emberiek, tökéletlenségükben is komplexek. Teljes létek az ő léteik, csak a kereső szempont, az értékrend, a pillantásunk becsüli le talán – meg valamelyest az író hangja,

ahogy szánalmatlanul, pusztuló pompájukban a végső értelmetlenség vívmányaivá

változtatja őket. A megíró, sőt inkább leíró, beavatóan deskriptív hűvösség – mely

még a magyarázat igényével is adós marad, nem csak a sugallatával – szinte rajta ül

1 Havasréti József:

Nem csak egy kaland

. Magvető, Budapest, 2017.