Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 10. szám - Zelei Miklós: Gyilkos idők (Epikus improvizáció, I. rész)
35 – Ha nem veszel feleségül, följelentelek. Három gyerek ük születik 56-ig. Zrini Feri már rég otthagyta az orvosit, dolgozik, hogy eltarthassa őket. A családot. 1956. október 16-án azonnal beadja a válókeresetet és elköltözik. Ez minden, amivel részt vesz a forradalom eseményeiben. – De sok eszem volt – néz a tükörbe november 4-én reggel és megtalálja Rózsát. Ez már a sokadik látogatásuk. – Velük legalább lehet beszélgetni. Nem kell kényszeregni – mondja anyám. – Rokonszenves nő ez a Rózsa – mondja apám. S ülnek a húsok. Mozart biztosan hallaná a különbséget, hogyan sustorog a sütőben a csirke, milyen hangon sül a galamb, hogyan serceg a kacsa, amikor saját zsírjával locsolják, s egészen másként sír a disznón a zsír. Az udvar ajándékai ropogós kamarazenekar. Plusz a hajnalok és az esték, a dologidők munkaidő előtt, után, az ebédszünetben, bármikor lopott tíz percekben, negyedórákban. Szakadj meg luxus. Telepesek a kora Kádár-korban, a Halál-völgyön már átszekerezve . – Tulajdonképpen ki ez a Rózsa? De apám már nincs bent. Semmit nem tudunk róla, gondolja anyám. Azelőtt se ismerte senki. A semmiből jött. Alighogy itt az új Š koda, már van is nekik, gondolja apám. Városon azért kön ynyebb. De azért ott is nehéz. Honnan van? De még a pénz is. Hiába van együtt az ára. Ennyi idő alatt megszerezni? Jó kapcsolatok kellenek ahhoz. Nem fél semmitől. Minden megy neki. Vezetés előtt iszik. Nem is keveset. De soha meg nem büntetik. Nem is tart tőle. Doktor lesz, gondolja anyám. Ha nem is orvos, de doktor. F ölvették a jogra. Levelezőre. Van ideje tanulni munka közben. H árom gyerek után fizeti a tartásdíjat. Eltartja őket tulajdonképpen. A Marcsi alig keres. Nem is ért semmihez. Ferike őt is eltartja . K özben tanul , dolgozik, és még autóra is jut pénze . Még azt is el tudja intézni, hogy ilyen gyorsan megkapja, gondolja apám. Mikor közbe senkinek sincs autója. Bármit megenged magának, gondolja anyám. Tekintélyt parancsolóan áll a Š koda a házunk előtt. Ami nem a mi házunk, de valahogy kell mondani. Így mondjuk. Így lakhatóbb. Világosabbak az ablakok. Melegebbek a szobák. Aki csak elmegy az utcán, nincsenek sokan, megáll, megcsodálja. És fölnéz a függönyökre. Mögöttük a vendég. Messzire el ér a kezük . Zrini Feri is azért jön, hogy tudjanak beszélgetni. Milyen jól megy, nézi az asztalra tett sülteket. T úlságosan is, nem? Mégse látom, mi történik itt. Hogy történik? Sose vagyunk itt hétköznap. Csak nagy néha vasárnap. – A papucsok? – kérdezi apám. – Egyetek – mondja anyám. – Prímák – mondja Zrini Feri. – Direkt nektek sütöttem – mondja anyám. – Ó, az ember biztos a papucsokra gondolt, nem a sültekre – nevet Rózsa. – Pedig azok is prímák. Te sütötted?
