Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 10. szám - Zelei Miklós: Gyilkos idők (Epikus improvizáció, I. rész)
12 1957. 1975. Nekem nincs búcsúlevelem egyik alkalommal se. Az írói készülődés jele, hogy nem írok búcsúlevelet már kilencéves koromban se. Egy író esetében minek? Minden írása búcsúlevél. És én már kora gyermekkoromban író akarok lenni , s falun lakva, városi módszert választok. Méltatlanok a falusi önhalál helyszínei. A postás az utcánkból a budiban köti föl magát, hogy fáradt lelkét a rászáradt aranytól díszes ület fekete lyukán keresztül a pokolba pottyantsa. Alján a Rákosi-újságképeket már elenyészte a népakarat, a postás fuldoklásakor Kádár János ólommosolya gyűlik odalent. A csöndes nyári délutánokon, különösen vasárnap, amikor még nagyobb a csönd, a kerítésen is át hallatszik, ahogy az előfizető a budin a földarabolt újságpapírt gomboccá gyűri, puhítja használat előtt. Az intézményt Horthy apánknak köszönhetjük, ő rendeli el a falusi budik ásá sát. Használatukat betekintéssel ellenőrzi a csendőr, és ha elégedetlenségre lát okot, a családfőnek a gyerekei előtt ad két pofont. – Mintha az ördög vasvillával szurkálta volna a szemeim – ezt mondja a postás, miután levágj ák a szomszédai, és a felesége sikoltozása közben észhez térítik a fölső részén a kisfűrésszel vágott szív alakú szellőzővel díszített, lomha deszkaajtó előtt. Az istálló, az más. A születést idézi akkor is, ha üres. 1959. A ló a kocsma előtt. Mellette a gazdája. Aki, amikor közelebb megyek, akkor látom, tulajdonképpen sír. Tulajdonképpen. Vagyis egy hang se hallatszik, hanem áll, tartja a szárat, időnként egész teste rándul egyet, s olyankor könnycseppek gördül nek le az arcán. – Vedd meg a lovam, öcsi – mondja. Az egyik ló . Szép, világos színű jószág , új kötőfékkel. – Mennyi pénzed van? – kérd ezi a gazda. – Húsz forint. – Eladom annyiért – mondja, és a kezembe nyomja a szárat. A mackóm zsebéből előkeresem a két tízforintosom, odaadom, a férfi bemegy a kocsmába, én hazavezetem a lovat. Nem kell sokat menni. – Húsz forintért vettem egy lovat! – Bolond vagy te, fiam – mondja apám. – Visszavisszük. Oda akarom adni neki a szárat, de megrázza a fejét. – Nem. Azt te fogjad. A kocsma előtt nincs senki. Kikötjük a lovat, le k éne takarni, gondolom, és hazamegyünk. A tanácsháza tetején a pléhkurv a bemondja, hogy ki írta alá a belépési nyilatkozatot a téeszbe, és mennek tovább a slágerek. M ár hipókorszak van. A kútba ugrás divatja lejárt, a vonat elé ugrás elkezdett fölértékelődni, igazi ínyenchalál lesz belőle, nagy emberek nimbuszához hozzátartozik, hogy a vonat elé vessék magukat, de a köznép se hiába vágyik utána, ha a halálát nem átaludni akarja, hanem találkozni óhajt vele. Az U alakú ház udvarának fedett részén j átszunk . Mama reggel óta dermed a sarokban mozdulatlanul. Az udvar végében a műhely, fúróvisítás, kalapálás. Nyitják a kiskaput. Ősz férfi, a kalapját már az utcán levette. Odaáll a nagyanyánk elé:
