Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 10. szám - Markó Béla: Erdélyi nyár (vers)
4 a megrémült paripákkal , akkor az a hely az otthonod lett, ahol már sokszorosan több időt töltöttél, mint a pusztán vagy rónaságon , ebben különbözünk, látod, hogy hatalmas nálatok a jelen, alig tudja befogni a szem a végtelennek tűnő síkot, nálunk viszont, így kell mondanom, hogy nálunk vagy nálatok, szóval nekünk újra meg újra különbséget kell tennünk a kettőnk közös hazájából időközben kiszakadt rész és rész között, hogy végre láthassuk az egészet legalább képzeletben, mert ott mindig csak jelen idő van, de itt látszik a jövő minden pillanatban fent a bérci tetőn , messze van még, kétezer méter fölött nyáron át, majd lejjebb is megjelenik szeptember végén , kár volt felnézni, kedves Petőfi Sándor, kár volt megpillantani az istenek meg-meglebbenő fehér lobogóját, mert nem a megadás jele volt az, így élünk mi errefelé folytonosan, egy a hazánk, és mégis kettő, de ki érti ezt, te talán értetted mégis, a mi nyarunkban ott van a tél, nem megy el teljesen tőlünk még a legnagyobb kánikulában sem, nem olvasztja el a fújó paripák orrlikaiból kicsapó forró levegő, én is csodálom a végtelen rónaságot , ahol valóban nyár a nyár, de félek, hogy itt van nálunk a teljes igazság, itt vagy már te is, itt van a múlt, és itt a jövő, akár a bérci tetőn a hó.
