Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Boldog Zoltán: Irodalomtörténeti hoax (Milbacher Róbert: Léleknyavalyák)
125 Boldog Zoltán Irodalomtörténeti hoax (Milbacher Róbert: Léleknyavalyák) Képes-e arra egy irodalomtörténész, hogy ellopja az első magyar krimit, és saját neve alatt jelentesse meg? Ez a kérdés merülhet föl bennünk, ha az utolsó betűig alaposan átolvassuk Milbacher Róbert második prózakötetét, első regényét, a Léleknyavalyák at. Gyanúnk azért sem lehet alaptalan, mert a szerző 2006-ban akár a legprovokatívabb irodalomtörténész minősítést is megkaphatta volna, amikor Arany János A walesi bárdok című költeményével kapcsolatban felvetette: nem feltétlenül a nemzeti ellenállás balladájaként olvasható a mű. Az értelmezési hagyománnyal ellentétes gondolata a magazinokon és hírportálokon keresztül a szélesebb olvasóközönség érdeklődését is felkeltette. A pécsi egyetem docensének ugyanis elég meggyőzően sikerült bizonyítania, hogy a szöveg bizonyos kontextusban jóval elnézőbb Ferenc Józseffel szemben, mint ahogy azt többek között saját kollégái és az irodalomtankönyvek sugallják. A kritikai megnyilvánulások szerint hasonlóan merész vállalkozásnak mondható Milbacher Róbert debütkötete, a Szűz Mária jegyese , amely a Kádár-rendszerbeli magyar falu mindennapjaiba enged bepillantást. A könyv 2016-ban megkapta a Margó-díjat, amelynek egyik célja az „új hangok, bátor vállalkozások” támogatása. Ennek némileg ellentmond, hogy Milbacher első és második kötetében sem merészkedett irodalomtörténészi vadászterületén túlra. A kutató ugyanis szakértője mind a népiességnek, mind pedig a 19. századi irodalomnak, így prózái témaválasztását tekintve azt is mondhatnánk, hogy biztonsági játékot játszik. Vállalkozásának újszerűsége inkább abban keresendő, hogy a Léleknyavalyák ban a kutatóként jól ismert alapanyagot a fikció terében is hiteles, meggyőző konstrukcióvá tudja gyúrni. A regény főszereplője Hummel József nyugalmazott városi alkapitány, aki 1851-ben újra nyomozni kezd egy 1847-ben történt öngyilkosság indítéka után. Az alapszituáció már eleve felülírja a krimivel kapcsolatos elvárásainkat, hiszen ebben az esetben az elkövető és a sértett ugyanaz a személy. Mivel az alcím ( avagy az öngyilkolás s egyéb elveszejtő szerek természetéről ), a szereplő, az elbeszélő és a könyv szerkesztője is hamar kizárja az idegenkezűséget, ezért sem a jelen kritika, sem a Léleknyavalyák jövendőbeli olvasójának nem árulunk el titkot azzal, ha a nyomozás módjára irányítjuk a figyelmét. Erre ösztönöz minket a kötet túl bőbeszédű fülszövege is, amely az olvasóval szembeni bizalmatlanság jeleként számos izgalmas részletet leleplez a regényben való elmerülés előtt. Ennek köszönhetően kevésbé tudunk azonosulni Hummel nyomozásával, hiszen akaratunk ellenére néhány lépéssel előtte járunk. Hummel József, a természettudományokért rajongó, a szépirodalomtól viszolygó nyugalmazott alkapitány szövegek segítségével próbál közelebb jutni a fiatal drámaíró, Czakó Zsigmond 1847-es öngyilkosságának okaihoz. Szakirodalmat olvas a témáról, utánanéz a korabeli sajtóban a halál körülményeinek, Czakó színpadi műveinek fogadtatását elemzi,
