Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 9. szám - „Világéletemben szabad ember voltam…” (Apáti-Tóth Sándorral Rigó Róbert beszélget)
93 – Nem állt távol tőled ez a terület? – Nem, nem állt távol tőlem. A 90-es években, a rendszerváltozás után, a kábeltelevíziók elkezdtek éledezni, és Cegléden is egy nagyon szűk kis területen elindult a kábeltévé. Akkor engem, mint ismert fotóriportert, újságírót felkértek, hogy próbáljam megszervezni a városi tévét. Ez azért volt különös ajándéka a sorsnak, mert én egész életemben sok olyan dolgot tanultam, amiről azt hittem, hogy az életemben nem fogom tudni használni, és egyszer csak egy ilyen hihetetlen lehetőség nyílt meg előttem. Úgyhogy a 90-es évek elején a semmiből szerveztem, szerveztük meg a Ceglédi Városi Televíziót. Olyan sikert értünk el, hogy Lakiteleken, egy országos pályázaton első díjat nyertünk egy filmösszeállításunkkal. A kezdetekkor mosolyogtatóan szerény technikai eszközökkel dolgoztunk, ugyanis egyetlen SVHS kameránk volt, az adásokat – talán egy éven keresztül – ezzel a felvevővel vágtuk is, mert nem volt videomagnónk, amivel összerakhattuk volna. Ez egy hőskor volt, gyönyörű időszak volt heti egy felvételről lejátszott adással. Amikor a hatvanas években a televízió kezdett terjedni Magyarországon, akkor egy utcában legfeljebb egy-két készülék volt, s előfordult, hogy valamelyik futballmeccs vagy más jeles esemény alkalmával négy-öt család is összejött, és együtt azon az egy tévén nézték az adást. Itt is valami hasonló zajlott le, mert a városnak csak egy pici részén épült ki a hálózat, de a könyvtárban nyilvános vetítéseket tartottak, és 20-30-40 ember is összejött az adások idejére a könyvtárban, ott nézték végig és vitatták meg a műsorunkat. A városvezetés látta, hogy népszerű, van értelme, egyre erősebben támogattak, és mi szépen elkezdtünk fejlődni. Négy évig, 1995-ig voltam a Ceglédi Városi Televízió vezetője. Ez idő alatt kiharcoltunk egy székházat, azt felújíttattuk, a helyi vállalkozók is támogattak bennünket, a TIGÁZ például ingyen bekötötte a gázt, szóval tényleg meseszerű és hihetetlen összefogással sikerült az első stúdiót létrehoznunk. – 1995 után eljöttél a tévétől? – Finoman szólva nem teljesen szabad akaratomból… Én egészen valószínűtlenül tiszta, és ma már azt mondom, naiv hittel gondoltam azt, hogy egy csettintésre, alapvető erkölcsi megtisztulás és változás fog bekövetkezni Magyarországon. Ahogy magammal szemben, másokkal is kegyetlenül őszinte vagyok. Ezt a munkát csak úgy tudtam elképzelni, hogy ha valami gyalázatosat találok úgy a múltban, mint a jelenben, akkor én arról beszámolok. Úgy gondoltam, hogy mindannyiunknak, úgy az egyénnek, mint a társadalomnak, a megtisztuláshoz őszinte – nem bántó, másokat megalázni akaró –, de mindenképpen tiszta, szókimondó hangra van szüksége. Eszerint igyekeztem vezetni a Ceglédi Városi Televíziót. 1994-ben az országgyűlési, majd az önkormányzati választásokon egy más színezetű önkormányzat került hatalomra, és onnantól kezdve már csak idő kérdése volt, hogy meddig maradhatok. – Mindent értek. Az idő nem ilyen volt, és a politika sem szereti az őszinteséget és a kritikát. – Ismétlem, hogy ez az időszak életem egyik legszebb időszaka volt, fantasztikus ajándék a sorstól. Alig volt pénzünk honoráriumra, de csodálatosan
