Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 9. szám - „Vannak vidékek legbelül” (Némethi András professzorral Staar Gyula beszélget)
72 – A szakmád részleteihez még visszatérünk, akkor majd vigyázz rám, inkább a foglyod szeretnék maradni. – Igyekszem majd figyelni rá . – Kedves olvasmányom Szabó Zoltán Szerelmes földrajz című könyve. Ebben a szerző arról ír, hogy a szülőhely, a táj, amely a gyermekkorban körülvesz, milyen hatással van az író, a költő életútjára, jellemére. A matematikust is formálja az a vidék, ahová született? – Azt hiszem, mindannyian elmondhatjuk, hogy örök nyomokat hagy ott bennünk a szülői ház, a vidék, ahol felnevelkedtünk. Én ma is nagyon kötődöm Erdélyhez, kötődtem szüleimhez, akik sajnos már nem élnek. A Kis-Kük üllő mentén, Maros megye Hargitával szomszédos községében, Erdőszentgyörgyön születtem. Édesanyám és édesapám Hargita megyeiek voltak. Gyermekkorom meghatározója anyai nagyszüleim kis faluja, Nagykede, Rugonfalvától néhány kilométerre északra. A dombok közti völgyben fekvő falucskának két házsoros utcája volt csak, ma már a kihalás szélén áll, elvándoroltak onnan az emberek. Bennem örök nyomot hagyott az a vidék, azok a falusi emberek, az élethez való hozzáállásuk. Sokszor ma is úgy mérem az embereket, hogy hozzájuk, az ő cselekvéseikhez hasonlítom. – Akkor sajnos gyakran érhet csalódás a mai budapesti világunkban. Kérlek, mondj valamit a szüleidről. – Édesanyám Kedében született, később tanítóképzőbe adták Székelykeresztúrra. A háború alatt és után ott megszűnt a tanítás, a képzőt Udvarhelyen fejezte be, Székelyudvarhelyen. Tanítóként először kis falvakban kezdte, majd sok-sok éven át Erdőszentgyörgyön tanított, onnan ment nyugdíjba, ott is halt meg pár évvel ezelőtt. – Az Erdőszentgyörgyi Figyelő lap 2016. év végi számában olvastam róla szép búcsúztatást: „Némethi Erzsébet tanító néni az erős lelkek közé tartozott, aki örök mosolyával tudott bátorságot önteni a megtorpanókba. Az ő jóságos szavain erdőszentgyörgyiek egész nemzedéke nevelkedett, és találta meg a tudás felé vezető utat.” – Igen, ott élte le az életét, mindenkit ismert, sok-sok generációt tanított, ő volt Szentgyörgy tanító nénije. – Édesapád? – Neki érdekes az élettörténete. 1925-ben született Székelyudvarhelyen, amit 1940-ben, a második bécsi döntéssel visszacsatoltak Magyarországhoz. Apámat nagyon fiatalon behívták katonának a magyar hadseregbe. A háború vége felé orosz fogságba esett, egy évi fogság után, amikor a moldvai gyűjtőtáborból Oroszországba vitték volna vonattal, megszökött. A Kárpátokon át hazagyalogolt Székelyudvarhelyre. Mire hazaért, Udvarhely már román város lett, mert a front is és a történelem is áthaladt Erdélyen. Apám megkapta a behívót a román hadseregbe, amely akkor már az orosz oldalon harcolt. – Kis magyar abszurd történelem Kelet-Közép-Európában. – Képzeld el! Mindez ugyanabban a városban, ugyanabban a háborúban történt. Apám hallgatag ember volt, nem sokat mesélt bizonyos dolgokról. De később hogyan is mesélt volna ilyeneket nekünk, a kisgyerekeinek, a román világban? Orvosi papírokkal végül megúszta, hogy újra be kelljen vonulnia. Édesa pám a háború utáni Erdélyben húsz éve sen próbálta elkezdeni, újra építeni az életét. Nagyanyám Bedő lány volt, nemesi ág, birtokkal Hodgyában, nagyapámnak mészárszéke, csizmadiaműhelye volt. A háború után elment a vagyon. A semmiből kellett
