Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 9. szám - „Vannak vidékek legbelül” (Némethi András professzorral Staar Gyula beszélget)
71 – A meghívásodról hogyan értesültél? Telefonáltak? – Nem, nem. Egy e-mailt kaptam, abban írták, hogy szeretnének meghívni előadónak, elfogadom-e a meghívást. Természetesen azt válaszoltam, számomra ez nagy megtiszteltetés. – Miről beszéltél, mi volt az előadásod témája? – Mivel mind a két csoportot megcéloztam, a topológusokat és az algebrai geométereket is, ezért az előadásomat úgy építettem fel, hogy párhuzamosan futtattam a két területen elért eredményeimet, és minden pillanatban rámutattam az összefonód ásukra, az egymásra való hatásukra. Ebből a kapcsolatból született tételek adták előadásom erejét és fő üzenetét. Az algebrai geometria algebrai módszerekkel tárgyalja a geometriát, eszközrendszere, technikája teljesen más, mint a topológiáé. Az algebrai geometria merev sokaságokat tanulmányoz, a topol ógiában sokkal nagyobb a deformá lhatósági szabadság. Mások az eszközök, a közlési nyelv és az osztályozási struktúrák. Arról beszéltem, hogyan kapcsolhatók mégis össze, az algebrai geometria invariánsai hogyan tükröződnek a másik elméletben, a kisdimenziós topológiában. – Gondolom, elsősorban a saját eredményeidre építetted az előadásod. – Így van . Pár évvel ezelőtt bevezettem egy új kohomológia-elméletet, ami a kisdimenziós topológiához és az algebrai geometriához is kapcsolódik. Ezzel mérhető az összhangjuk, az összefonódásuk. Ezzel az apparátussal lehetőségem ny ílt arra, hogy a két területet összehasonlítsam , az egybeeséseket, a harmóniájukat megmutassam. – Volt visszhangja az előadásodnak? Voltak k érdések? – Elmondom, hogyan történt. Engem a negyedik napra osztottak be. Közben már az első napokban sok nagyon szép, tartalmas előadást hallgattam. Amikor esténként hazamentem a szállásomra, azon aggódtam, hogy az enyém nem lesz hasonlóan tartalmas. Ezért minden este kicsit beleírtam még valamit, erősítgettem. Tudtam, lesznek ott néhányan, akiknek fontos a vélem énye, szerettem volna nekik is… – … megfelelni? – Igen, így van, hiszen kicsit hiú is az ember. Mert ha annak a két-háromnak meggyőző lesz az előadás, akkor én is elégedett lehetek. Eljött a nap, kicsit izgatott voltam, a hangosítóval is gondjaim akadtak, igyekeznem is kellett, hogy az esténként kibővítgetett mondandóm végére jussak. Az időt be kellett tartani, ott futott előttem az óra, számlálta a perceket. – Azért hadd vessem itt közbe, hogy számomra mértékadó kollégád szerint igen jó előadó vagy. – Talán. Visszanézve az előadást, végül is nem sikerült rosszra. Ha kicsit lendületesen is, de a végére értem. Utána többen odajöttek, látszott, hogy átment az előadás ereje és mélysége, meggyőző volt a számukra. Páran mondták, hogy jó tömör volt. Másnap mesélték, hogy az egyik intézetigazgató barátai körében úgy jellemezte, hogy „Némethi nem ejt foglyokat”. – Foglyokat? Ezt nem értem. – Én sem értettem. Aztán nevetve megmagyarázták, hogy nem túl sok esélyt adtam a hallgatóság egy részének a túlélésre. De ezt viccesen inkább elismerésnek szánták. A későbbi visszajelzésekből is az derült ki, hogy érdemes volt a teljesség mellett dönteni, a mélységeket megmutatni.
