Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Bánki Éva: Megérkezés Velencébe
11 A város fényözönnel fogad benünket. Mit fényözönnel? Kápráztató szín- kavalkáddal, virágillattal, ujjongással, a pénz szinte tapintható jelenlétével. A nagy hídon találkozunk Eszter egyik osztálytársával és az anyukájával: ölelkezés, nevetés, holnap iskola, ó, jaj. Most már nem sokáig marad Eszter a Scuola di Canal tanulóival: egy nagy szatyrot cipelek, benne a Szépvölgyi cukrászda (húsvét után akciós) aprósüteményeivel, harminc gyerek megvendégelése velencei árakon nekem megfizethetetlen. Márpedig a szokás az szokás: az amerikai művészettörténész nő, mielőtt a lányával Kaliforniába visszaköltözött, káprázatos velencei pralinékkal lepte meg a 4/a-sokat. Eszternek rögtön meg is mondtam: ne is álmodjon ilyesmiről. De a jókedvünk még Inge néni lakásában is kitart. Elrámolok, megcsodálom a szemközti erkély rózsaszín és fehér habos virágcserepeit, aztán gyorsan ágyba bújunk. Nem minden napközbeni alvás pihentető, de ez most igen, úgy érzem, boldog eszméletvesztésben lebegek a város fölött. Talán minden csodálatos, semmi baj a világgal. Itt maradunk ebben a városban örökké. Élvezet átvágtatni a turistákkal nyüzsgő belvároson (először mindig élvezet, aztán borzalom), hogy kis fennakadást okozzunk a csodálatos Sansovino Könyvtár, másképp Libreria Marciana portáján. Velence leghíresebb könyvtára annyira exkluzív, előkelő hely, hogy hirtelen nem is tudnak mit kezdeni Inge néni rollerjével, amin Eszter érkezik. Egy fontoskodó menedzser asszony töpreng hosszasan a nehezen megoldható problémán. Magasra tornyozott frizurájával úgy fest, mint Donna Gentile, a „nemes hölgy”, a filozófia allegóriája, aki Dantét vigasztalta keserű száműzetésében. Hát most hova tegyék ezt az átkozott rollert? Talán az esernyőtartó mögé? Helyezzék el a ruhatárban? De ha nem összecsukható… Mindenesetre a könyv- tár semmi felelősséget nem vállal… Mit tegyek? Tudomásul veszem. Rákacsintok a lengyelekre, a kollégáimra, akik a hölgy háta mögött pukkadoznak a röhögéstől. De lehet-e egy ilyen helyen csak úgy „pukkadozni”? A kiállítótermek, az előcsarnok, a lépcsőház, az olvasóterem olyan lenyűgöző, hogy szóhoz sem jutok. Felfoghatatlan ennyi szépség egyetlen helyen. A könyvek, a díszítések, a szobrok ráadásul nagyon életteli benyomást keltenek, mintha egy szebb, emberibb valóságban pillantanánk bele, nem egy józanul hideg, túlságosan kiszámított és rendezett könyvtárba. Figyelem a nagyterembe lépő, egészen másféle könyvtárakhoz szokott, kelet-európai ösztöndíjasokat, szinte mind könnyedén elpirul. Kamaszálom: csodálatos könyvek és falakat díszítő, félmeztelen nőalakok. A Sansovino Könyvtár, velencei nyelven a Biblioteca Vecchia története talán még a falfestmények szimbolikájánál is izgalmasabb. A Palladio által is megcsodált épület Baszileosz Besszárión bíboros hagyatékának méltó elhelyezésére épült, aki fantasztikus értékű görög kéziratgyűjteményét Velence városára hagyta. Keveset tudunk a Bizánci Birodalom utolsó nagy, kétségbeesett kísérletéről, a görög ortodox és a római katolikus egyház egyesüléséről, amelyben Besszárión oly komoly szerepet játszott. A nyugati hadak akkor sem tudták volna megvédeni Konstantinápolyt, ha nagyon akarták volna. Természetesen a görög kéziratok „méltó elhelyezésére” Velence örömmel vállalkozott… Mindenesetre sok bizánci tudós nyert menedéket Itáliában, a Bizáncból kimentett görög kéziratok nélkül az itáliai reneszánsz is szegényebb lett volna.
