Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - * * *: „Épp attól izgalmas az a valami, amit versfordításnak nevezünk, mert soha semmi nem egyértelmű benne” (Krusovszky Dénessel és Mohácsi Balázzsal Füzi Péter és Pál-Kovács Sándor beszélget)
220 MB – Azt hiszem, az ideális fordítás (akárcsak a kész fordítás vagy a kész szöveg) mint olyan, oximoron. Karinthy mondta, ha jól tévedek, hogy minden fordítás ferdítés. Emiatt a fordításeszményem az, amelyik a legjobban, a lehető legpontosabb és legfontosabb kompromisszumokat meghozva ferdít. Ha van ilyen. Én például alapvetően híve vagyok a formahűségnek (az ésszerűség határáig), de a tartalmi pontosságot is marha fontosnak tartom. (Szóval például Nádasdy Ádám újabb – formahagyó és jel entésfókuszú – fordításeszménye számomra eléggé billegős: abszolút megértem és támogatom a döntést, ami az Isteni színjáték fordítását létrehozta; ugyanakkor az én felfogásomtól teljesen idegen az, amit a Jelenkor 2018. márciusi számában írt, amely szerint már Verlaine Őszi dal át is hasonló eszmény szerint fordítaná, kerekedett is belőle egy kisebb vita Kappanyos András, Horváth Viktor és Imreh András hozzászólásaival az áprilisi és a július-augusztusi számokban.) A fordítás persze nagyon ellentmondásos dolog. Nem szeretem például különösebben a magyarázó lábjegyzetekkel megszakított fordításokat, mégis azon kapom magam olykor, hogy ilyeneket készítek. Nemrég fordítottam a 2019-es T. S. Eliot-díjat elnyerő Hannah Sullivantől: lábjegyzeteltem, és szinte bizonyos, hogy a jelentés rovására őriztem meg egyes részletek versformáját, máshol a jelentés megőrzése végett változtattam meg vagy engedtem el a formát. „Mennyit hibázok, te úristen”, ahogyan Kukorelly mondja. Azt hiszem, fellengzősen hangzik, de „jól hibázni”, az az én eszményem. Persze tulajdonképpen megvalósíthatatlan. PKS – A teljes, kurrens ún. világlírát áttekinteni nyilvánvalóan lehetetlen vállalkozás, talán még elméleti játékként is merész, most mégis az lenne a kérdésem, hogy láttok-e valamiféle tendenciákat, divatokat, erős hatásokat, netán csoportosulásokat ezen a hatalmas terepen? Tudomásom szerint mindketten elsősorban angolszász nyelvterületen mozogtok otthonosan, szóval akár ezen a szegleten? MB – Német nyelvterületen erős az ökokritika, az antropocén tematika, de – ha jól látom – ez inkább az underground vonal. Ezt magyarul főleg Székely Örs fordításaiban lehet követni. Ugyanakkor érdekes, hogy a talán jelenleg legismertebb, nemcsak a legkomolyabb német irodalmi díjakkal, de tényleges közönségsikerrel is büszkélkedhető költő, Jan Wagner az én fogalmaim szerint olyasféle posztmodern lírát művel, amilyet a magyar olvasó a kilencvenes-kétezres években láthatott például Parti Nagy Lajostól vagy Kovács András Ferenctől. Amivel nem azt akarom sugallni, hogy le lennének maradva hozzánk képest, vagy mi tőlük, vagy ilyesmi. Csak más a tempó, egy-egy kultúra belső logikája, és így fejlődése, és természetszerűleg mások az underground és a mainstream mintázatai. Persze mivel beláthatatlan terepről beszélünk, a személyes érdeklődés mindig csalókán torzít(hat)ja a képet. Vonnák Dia ukrán fordításai és a saját elmondása alapján északkeleti szomszédunknál – érthető módon – kurrens téma a háború. André Feri, Győrfi Kata vagy Mihók Tamás román fordításai alapján az a benyomásom, hogy a fiatal román lírában meghatározó még a (poszt)szocialista örökség, illetve ennek találkozása a globalizáció nyugati kultúrájával.
