Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - A. Gergely András: AlterNatívumok (Szakralitás, mítosz, kutakodás, megértés)
109 Barna Gábor: Búcsújárók főcímű kötete, melynek alcíme szerint a szerző a „ Kölcsönhatások a magyar és más európai vallási kultúrákban ” témakörét öleli fel. 5 A középkor zarándokútvonalai mentén Barna a soknyelvű és sok-etnikumú kereszténység fő „találkahelyeit” veszi sorra, áttekintve a kulturális övezetek, a nyugati, magyarországi és erdélyi kegyhelyek térbeli eloszlását, szerepét és látogatói/hívői körét. Elméleti fejezetben tisztázza a búcsú funkcióját, a vallás mint menedék kulturális dimenzióit az ókori (szentföldi, római, iszlám), majd középkori hispániai, németalföldi vezeklési útvonalak, zarándokmenetek jelentőségét, a kultuszhelyek hírnevét és a koldulórendek, protestáns mozgalmak vallási-kulturális dimenzióit. Érdemes kiemelni, hogy a Szerző nem a „szokványos” etnográfiát műveli, hanem történeti ívű munkájában a kulturális befolyásolás Közép-Európára jellemző formáját, az egyházi rendek és a népi vallásosság kommunikációs folyamatait, rituális vagy mágikus sajátosságait fogja át egészen napjaink vallásrendszeri változásaiig. Kimutatja, hogy a búcsújáróhelyek keletkezésénél és ezek „divattörténetében” egyaránt megvannak a felívelő, csúcs- és leszálló szakaszok, a vonzerő és a közlekedés, a térbeli mozgáslehetőségek és a kultuszok ereje által meghatározott regionális vonzásterületek, amelyek nem okvetlenül esnek egybe a kulturális, nemzeti, nyelvi vagy földrajzi határokkal. Ugyanakkor a kegyhelyek helyi társadalmai, amelyek számára piaci térszerkezetbe illeszkedés lehetősége rejlik a szakrális központtá válásban, az etnikai és kulturális kölcsönhatások révén, valamint éppen a zarándoklatok által a „határátlépések” folyamatában és jelentőségük folytonosságában, tradicionális értékhordozó szerepük megmaradásában élik át létfolytonos helyzetüket a változások dacára is. A kultuszhelyek (amilyen Santiago de Compostella, Máriagyüd, Csíksomlyó vagy Mariazell) társadalmai részben átrétegződnek, befogadókká válnak, a települési tér kissé átalakul a kultusz funkciója szerint is, de a kirajzások és kultikus „univerzalizálódási” folyamatok mégis csoportszervező erőként, identitásmegerősítésként hatnak környezetükkel szemben, s mindehhez a vallási és történeti emlékezet is keretet ad azzal, hogy nemcsak egy-egy helyszín (egyházashely, vallási központ, kolostor, vezeklőhely vagy város) piaci pozícióját javítja, hanem a zarándokutak hálózata révén az európai kultuszkapcsolatok megerősödése is végbemegy. Barna ezzel már jó tíz éve a szakrális földrajz (talán Barabás Jenő vagy Bartha Elek és Keményfi Róbert által megkezdett) térségi-tematikai irányait is részben megszabta, mintegy annak lehetőségével együtt, hogy munkatársai az etnokulturális, szociokulturális és modernitás áthatotta tematikákat is az adekvát térbeliség keretében kutassák. Ez iránynak, a szakralitás térbeliségének, a vallásföldrajz és a szakrális tér néprajzának kultúraelméleti és szokáskutatási univerzumát megrajzoló szaktudományi törekvésnek Barna is meghatározó kutatási képviselőjévé, a Kárpát-medencei szakrális folklór kutatási főirányának megalapozójává válhatott. Mintegy ennek is bizonyítékául szolgál másik kötete, 6 melyben az elmúlt mintegy tizenöt esztendő alatt különféle folyóiratokban, évkönyvekben, Festschriftekben megjelent írásaiból készített válogatást a 18–21. századi vallási kultúraváltozások roppant sok helyi variánsáról, zarándokutak és -ünnepek, vallási társulatok és szentemberek, ünnepek, rítusok és szimbólumok tudásrétegeiről, szcénáiról. A kötet vezető fejezetében három írással is tiszteleg Bálint Sándor kis- és nagytérségi kutatói hagyatéka előtt, részint Őt magát szokáskutató munkásságával megidéző összegzésben, részint 5 Lucidus Kiadó, Budapest, 2001, 318 oldal. 6 Vallási néprajzi tanulmányok . SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged, 2014, 272 oldal.
