Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - Frank O'Hara: A válságban lévő filmgyártáshoz; Tömbök; Aus einem April; Koldusopera; Töprengések vészhelyzetben; Rádió; Miután megnéztem Larry Rivers Washington átkel a Delaware-on című képét a Modern Művészeti Múzeumban; Janice-nek és Kenneth-nek utazáshoz (Krusovszky Dénes fordításai)
170 Nem vágyom olyan zöldre, amit New York határain belül meg ne lelnék – egy árva fűszál sem okoz örömet, hacsak nem tudom, hogy van a közelben metróállomás vagy lemezbolt, vagy bármi egyéb, ami arra utal, hogy az emberek nem bánják mindenestől az életet. Minél kevésbé feltűnő valami, annál fontosabb elismerni; a felhők magukban is elég figyelmet kapnak, és még ők is továbbmennek. Vajon tudják, miről maradnak le? Aha. Halványkék a szemem, akár az ég, és folyton változik; felelőtlen, de mulandó, teljesen egyedi és hűtlen, nem is bízik bennem senki. Folyton félrenézek. Majd ismét valamire, miután lemondott rólam. Nyugtalan leszek tőle, és ettől meg rosszkedvű, de képtelen vagyok uralkodni rajta. Bárcsak inkább szürke, zöld, fekete, barna, sárga szemem lenne; akkor otthon maradnék és elfoglalnám magam. Nem mintha kíváncsi lennék. Éppen ellenkezőleg, unatkozom, de muszáj figyelmesnek lennem, a dolgoknak szükségük van rám, ahogy az égnek a föld fölött kell lebegnie. Újabban annyit aggódnak, aludni is alig marad időm. Szóval egyetlen férfi van, akit borotválatlanul is szeretek megcsókolni. Heteroszexualitás! kérlelhetetlenül közelítesz. (Hogyan lehetne elijeszteni vajon?) Szent Szerapion, fehérséged köpenyét öltöm magamra, olyan, akár az éjfél Dosztojevszkijnál. Hogyan lesz belőlem legenda, drágám? A szerelmet már próbáltam, de az elrejt a másik mellkasába, én viszont folyton előugrom onnan, mint egy lótuszvirág – milyen extatikus folyton előugrani! (de nem szabad, hogy ez bárkit megzavarjon!) vagy mint egy jácint, hogy „az élet szennyét távol tartsam”, igen, ott, még a szívben is, ahová a szennyet bepumpálják, s az odabent megsért, bemocskol, és nem enged. Így fogok tenni, habár lehet, hogy közben már híres leszek az üvegházban egy rejtélyes eltűnés miatt. Pusztítsd el magad, ha nem tudod! Gyönyörűnek lenni könnyű; de annak is látszani már nehezebb. Csodállak szerelmem, a csapdáért, amit állítottál. Mintha egy utolsó fejezet volna, amit senki nem olvas már el, mert a cselekmény előbb véget ért. „Fanny Brown elmenekült – lelépett egy lovassági zászlóssal; tényleg szeretem ezt a csajt, & remélem, boldog lesz, bár kicsit az agyamra ment ezzel a hőstettével. – Szegény butus Cecchina! vagy F: B:, ahogy régebben szólítottuk. Remélem kapott egy nagy fenekelést és 10 000 fontot.” – Mrs. Thrale. Ki kell jutnom innen. Magamra kapok egy sálat, és a legmocskosabb napfoltjaimat. Vissza fogok térni, előbukkanok újra, legyőzötten, a völgyből; nem akarod, hogy oda menjek, ahová te indulsz, úgyhogy oda megyek, ahová nem akarsz küldeni. Még csak délután van, annyi minden vár még rám. A földszinten nem lesz egy levél sem. Megfordulok, beleköpök a zárba, és mozdul a kilincs.
