Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - Frank O'Hara: Perszonizmus: Egy kiáltvány (Krusovszky Dénes fordítása)
164 Frank O’Hara Perszonizmus: Egy kiáltvány Minden benne van a versekben, de azzal a kockázattal együtt, hogy úgy fog hangozni, amit mondok, mintha a szegény ember Allen Ginsbergje lennék, mégis írok neked, mert most hallottam, hogy az egyik költőtársam azt gondolja, azért nem lehetett érteni egy felolvasáson az egyik versemet, mert én magam is zavarodott voltam. Nos, ne már. Nem hiszek Istenben, tehát nem kell, hogy választékosan csengő szerkezeteket hozzak létre. Utálom Vachel Lindsay-t, mindig is utáltam; nem szeretem a ritmust sem, az asszonáncot, és az összes hasonlót. Tiszta idegbeteg leszel tőlük. Ha valaki az utcán késsel a kezében üldözni kezd, egyszerűen elfutsz, és nem állsz meg azt üvöltözve, hogy „Add fel! A Mineola gimi futóbajnoka voltam.” Ennyit a versek írásáról. Ami a befogadásukat illeti, tegyük fel, hogy szerelmes vagy, és valaki csúnyán bánik ( mal aimé ) veled, nem azt mondod, hogy „Hé, nem bánhatsz velem így, nem ezt érdemlem!”, inkább hagyod, hogy minden test megtalálja a maga helyét, és mind meg is fogja néhány hónap után. De hát eleve nem is ezért lettél szerelmes, csak, hogy éld az életed, szóval jobb, ha megragadod a lehetőségeket, és nem próbálsz logikusan gondolkodni. A fájdalom mindig logikát szül, és ez egyáltalán nem jó neked. Nem azt mondom, hogy ne nekem lennének a legfellengzősebb gondolataim az összes mai író közül, de hát min változtat ez? Ezek csak gondolatok. Az egyetlen jó a dologban, hogy amikor már eléggé magasröptű vagyok, megállnak a gondolataim, és ez az a pont, ahol a felfrissülés érkezik. De hogyan is érdekelhetne igazán, hogy bárki is felfogja-e vagy megérti-e, hogy mit jelent, vagy hogy ettől fejlődnek-e. Fejlődnek merrefelé? A halál irányába? Minek sürgetni őket? Túl sok költő viselkedik úgy, akár egy középkorú anya, aki túl sok sült húst próbál a gyerekeivel megetetni, meg krumplit szósszal (könnyekkel). Engem aztán nem érdekel, hogy esznek-e vagy sem. Az erőszakos etetés kóros soványsághoz vezet (kiégés). Senkinek sem kellene átélnie olyasmit, amire nincsen szüksége, és ha nem kell nekik költészet, hát annyi baj legyen. Én a mozit is szeretem. Végül is az amerikai költők közül csak Whitman és Crane és Williams jobb, mint a mozi. Ami pedig a versmértéket és a többi technikai dolgot illeti, fő a józan ész: ha nadrágot akarsz venni, olyat keresel, ami eléggé feszes ahhoz, hogy mindenki veled akarjon lefeküdni. Semmi metafizikus nincs ebben. Kivéve, persze, ha elhiteted magaddal, hogy amit érzel, az maga a „sóvárgás”. Az absztrakció a költészetben, amiről nemrég Allen [Ginsberg] írt az It Is-ben, valóban érdekfeszítő. Azt gondolom, hogy azokban az apró részletekben jelenik meg leginkább, amikor döntést kell hozni. Az absztrakció (a költészetben, nem a festészetben) a személyesség visszavonásával jár. Például a „végtelen nosztalgiá-