Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - A. Gergely András: AlterNatívumok (Szakralitás, mítosz, kutakodás, megértés)
105 tatva is), hogy a kortárs magyar társadalomban egyre sűrűbben mutatkozik az elmúlt években az őskultusz szimbolikájának használata, egyre markánsabb hangot nyer az őstörténeti kultuszok, táltoshitek, avatarok és nemzeti héroszok átmitologizálásának vagy újraélesztésének programossága. Az elszigetelt vallási csoportok körében teret nyerő újsámánizmus és neopogányság leginkább a populárisnak nevezett kultúrában mutatkozik, de körülötte valamiféle új mitológiában egységesülni próbáló önképforgalmazás is hangot kap. A közös identitástudat keresése közben a historikus képzetekből és narratív tényekből formálódó kollektív nemzeti azonosságtudat egyfajta neoreneszánsza vagy pre-gótikája van most soron, s ezen belül egy bizonyos „új magyar mitológia”, amely mint neofolklorikus tünemény a keresztény eredettudatot népvándorláskori nemzetségi világra visszavetítő mitopolitika jegyében kap életre mindazon törekvések és útkeresések csokra, ahol izzasztókemencék, parázsjárás, lóról nyilazás, pre-feudális küzdősportok, antikizáló lovagi tornák, sámánkultuszok és New Age-mozgalmi szerveződésminták, „civil vallások”, vagy épp poszt-historikus történettudományi útkeresések mintázatait keresik vagy írják elő mintaként egy új nemzet- vagy közösségtudat jegyében. S miközben a történészek még azon is vitatkozni látszanak: maga a nemzet sorsának elbeszélése nem konkrét előzménye vajon a mitikus paradigma-képződésnek, eközben más históriai irányzatok az ideológiák, vezéregyéniségek vagy esemény- és ténytörténetek aktuálpolitikai tónusúra hangolt konstrukcióit forgalmazni lettek hivatottak maguk a szertartások is. Ha az ehhez kapcsolódó politika-, intézmény-, kultúra-, jogrend-, régészet- és nyelvtörténeti ráközelítéseket is figyelemmel kísérjük, valójában a metaforikus vagy objektivisztikus ősparadigma vitájába veszünk bele. E folklorisztikus és társadalomismereti szempontból is nóvumnak számító kötet tanulmányai a régen volt, még kereszténység előtti magyar ősvallások nyomait, a folkloristák és nyelvészek valláskutatási tudását, a jelenkori nemzetépítési folyamatok politikai nacionalizmusra hangolt változatait, a kortárs pogányság újrajelentkezésének szociológiáját, a pre-modern kommunikációs mintázatok technológiáit, és több más kortárs áramlat újrajelentkezésének trendjeit világítják meg. Eközben azt sem titkolják mint eshetőséget, hogy mindezen trendek (melyek többségét összefoglaló vagy sematizáló terminológiával újpogányságnak nevezik) messze nem függetlenek globális vallási mozgalmakra is jellemző törekvésektől. A neo-pogány, etno-pogány, táltos, misztikus, Fény és Igazság, Szent Korona tana, Boldogasszony kultuszok és más eredettudati konspirációs teóriák mind-mind a származástudat fontosságával és igazolhatóságának igényével lépnek föl, vagy akár szembesülnek is egymással. (Lám, az Orbán Viktor által „félázsiai nomádok” jelzővel illetett véleménytöbbség politikai kontrasztban áll a kanonizált uráli vagy finnugor, pártus vagy sumér, szkíta vagy pártus, szabir vagy ősi elő-európai származás-interpretációkkal napi a politikai kiszólások, hírlapi vagy magazincikkek, kurzusok és tanfolyamok, „elvonulások” és hétvégék, nyári táborok és titkos kurzusok vidékein.) Az Arvisura-tan vagy a rovásírás hívei, a Babba istennő vagy Boldogasszony Mária országának virtuális lakói nemegyszer a Napkelet és Napnyugat közötti összekötő hidat keresgélik, s a történelmi mítoszképződés korábbi irányzatainak is új hóbortja, hívőköre, áldozó és elkötelezett követői vannak, akik itt élnek közöttünk, áldoznak és hódolnak, lájkolnak és csakráznak, kivonulnak és elvonulnak, kiadványokat vásárolnak, vagyis egy vallási színtér mindennapi működésében nemcsak mint érdeklődők, hanem mint fenntartók is jelen vannak. Hubbes László Attila – Povedák István) 1. köteteként, „ Kedves barátunk és kollégánk, Ilyés Zoltán emlékére ”. Szeged, 2015. 292 oldal. https://sites.google.com/site/makatinfo/hirek/mar_a_mult_sem_a_regi
