Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - Ben Lerner: A költészet utálata (Mohácsi Balázs fordítása)
135 utas belehalt a szerencsétlenségbe. McGonagall verse (mely egy trilógia középső darabja; az első a frissen átadott hidat, a harmadik a baleset után újraépített hidat magasztalja) így kezdődik: Beautiful Railway Bridge of the Silv’ry Tay! Alas! I am very sorry to say That ninety lives have been taken away On the last Sabbath day of 1879, Which will be remember’d for a very long time. 12 Ezüst Tay folyón gyönyörű vasúti híd! Jaj, fájdalom! Sajnálattal mondom a hírt, Kihunyt kilencven élet pisla lángja itt 1879 legutolsó szabbatán este, Igen sokáig emlékeznek majd még erre. Számomra az a megejtő ebben a költeményben, hogy mikor egy hibás hídról akar megemlékezni, McGonagall maga is tökéletlenül teszi. A cél, hogy a jelen katasztrófáját és a jövőt összekösse, hogy az időn átívelő közösséget alkosson, de technikája látványosan kudarcot vall. Mint bármely rosszul megmunkált alkotás, rosszak a mértékei, ritmusa suta és egyenetlen. Az világos, hogy McGonagall minden erejét összegyűjti, hogy a metrikus hagyományhoz illeszkedjék, nem akarja felforgatni, de az első sorban szerencsétlenül találkozó kettes és hármas ütemek azt mutatják, hogy noha bevett elemekből (felismerhető verslábakból) építkezik a szerző, a sorokon mégsem érezni, hogy azok határozott (jambikus, trochaikus, daktilikus, anapesztikus stb.) sorfajhoz vagy (bukolikus, elégikus, balladai) beszédmódhoz tartoznának. Azt hiszem, az első sor felütését daktilusnak olvasom (egy hangsúlyos szótagot két hangsúlytalan követ – BEAUtiful), és ugyanezt a hangsúlymintát próbálom aztán ráerőltetni a „railway bridge”-re is. 13 De a „bridge” szót hangsúlytalannak olvasni (kiváltképp úgy, hogy annak milyen fontos tematikai szerepe van a versben) furcsa, úgyhogy inkább mégis úgy döntök, hogy a természetes hangsúly szerint olvasom, RAILway, és a hármas ütemeket visszabontom kettesekre. Ez az összevissza versmérték (és a versritmus emelkedése és ereszkedő lejtése) a „silv’ry” szó középső magánhangzójának látszólag szükségszerű eliminálását nevetségessé teszi. Ennek csak akkor volna értelme, ha a „silvery” szó egyébként nem férne bele a tökéletesen szerkesztett metrikai rendszerbe – amilyenről itt szó sincs. A „silv’ry” rövidítésének gyászos megoldása jól jelzi, mennyire szerencsétlenül integrálja a tragédiát egy hagyományba, vagy a halálhírt egy emberi közösségbe. Millió módon volna támadható McGonagall elégiakísérlete, de fontosabb 12 A következő verselemzésben meghagytam az eredeti szöveghelyeket – máshogy nem volna értelme –, de fordításban közlöm a versrészletet. 13 Az angolban – ellentétben a magyarral – nincsen az egyes szótagoknak hosszú vagy rövid értéke, időmértékes verselés helyett náluk hangsúlyváltó versrendszerről beszélhetünk.
