Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Lengyel András: Egy „könyvszerűtlen” perióduszáró könyv: az Olvasás közben
72 csak rendhagyó, szabálytalan felépítése miatt is, újszerű, „modern”, de legalábbis normasértő. Az esztétikai protokollt figyelmen kívül hagyó. Ha a szövegre figyelünk, a könyv szokatlansága még nyilvánvalóbb. Nincs tartalomjegyzéke, csak tárgymutatója. Ez a tárgymutató azonban semmivel nem részletezőbb, mint egy szokványos tartalomjegyzék – csak éppen kétféle tárgyszót ad meg: az írások címét (már amelyiknek van címe, a többségnek nincs!), a címtelen szövegek esetében pedig valami címpótlékot. Ez a kétféleség tipográfiailag is meg van különböztetve: az egyik verzálisból van szedve (ezek az igazi címek), a másik antikvából (ez utóbbiak csak címpótlékok). De mi indokolja ezt a rendhagyó eljárást? Alighanem az, hogy a könyv nagy része címtelen szövegekből áll, s bár ez a címtelenség tudatos opció, az így összeálló szövegkorpusz túlzottan nagy terjedelmű, amorf, mondhatnánk strukturálatlan ahhoz, hogy ne kívánkozzék hozzája valami utólagos, külső (szövegen kívüli) tagolóeszköz: egy-egy tartalmi utalószó. Mivel egy több mint 380 oldalas könyvről van szó, a tagolatlanság nagy luxus lett volna. Megvalósult formájában így is könyvszerűtlen könyv ez. A könyvekben, szokványos esetben, legalább kétféle szövegszerveződés érhető tetten. Az egyik változat az, amikor tudatosan egységes könyvet (regényt, monográfiát) írunk, azaz eleve egyetlen, egységes és strukturált, bár terjedelmes művet hozunk létre. A másik szokványos változat az, amikor a könyv anyaga már előre megírt, kész szövegek utólagos összerakásából áll össze (vers-, novellakötet, cikk-, tanulmánygyűjtemény stb.). Ilyenkor a szerkezet post festa születik meg, s a részek – a szövegek – egymáshoz viszonyított koherenciája nem hézagtalan: egy cikk- vagy tanulmánygyűjtemény például mindig lazább, esetlegesebb szerkezetű, mint egy monográfia vagy regény. Az Olvasás közben valahol e két megoldás között mozog. Korábbi szövegekből épül föl a könyv, de a kötet kompozíciója nem, vagy nem csak az összerakás eredménye. Tizenegy szöveg (a címmel rendelkezők) kötetbe építése megfelel a hagyományos sémának, a szerkezeti hely utólagos megválasztásának, de a könyv anyagának nagyobbik része különböző státusú szövegek utólagos, laza egybegyúrása, eltüntetve a korábbi szöveghatárokat, s olykor a szövegeken is változtatva. A címtelenség, figyelemre méltó módon, szándékolt volt. Több Emma-levél részletei is felfedezhetők a címtelen szövegfolyamban (a 205–224. oldalakon például három levélből 7 szemelvény olvasható!), ezek eredeti címei azonban el lettek tüntetve. Nyilván azért, mert ezek a címek a kötetkompozíció szempontjából már esetlegesek, vagy éppen olyan irányba vitték volna az értelmezést, amelyek már nem álltak a könyv érdekében. S a szöveg egyéb módon is lazítva van, Ignotus több versfordítását is beleapplikálta szövegébe – formailag mondandója illusztrációjaként, valójában jól meghatározható funkcióval. A címtelen, amorf szöveg így valami utólagos, egységes elképzelés jegyeit mutatja – s az adott szerkezetben el nem érhető könyvszerűséget igyekeznek megvalósítani, vagy legalábbis imitálni. De ez, az egybegyúrás sikerességétől függetlenül, nyilvánvalóan irreális, elérhetetlen cél volt. Maga a szerző is tudta ezt, s a könyv alcíme nem is ígér többet, mint „jegyzeteket” és „megjegyzéseket”. Azaz elismeri a fragmentáltságot. A könyv szerkezete, mindent összevetve, lágy és szétfolyó, az olvasás inkább a sokféleséget és a fragmentáltságot, semmint az egységet érzékeli. De az egységnek, a belső koherenciának valami nem könnyen megragadható, mélyebben fekvő sejtelme mégis kialakul, átjön a szövegekből. Azaz, könyvszerűtlen könyv ez, csakugyan, de nem csak azért könyv, mert a szövegkorpusz egy egységes könyvtestbe került elhelyezésre. A válogatással és az egybegyúrással valami koherencia mégiscsak létrejött. A kérdés csak az, mi ez a koherencia? (Erről azonban később.) 3 A szöveg, amelyből a könyv összeáll, ismételjük meg, formailag két, jól elkülönülő részre tagolódik: a címtelen és a címes szövegegységekre. Ez az elkülönülés azonban, szándé-
